PET kupa

2021.03.10. 16:00

Újrahasznosítanak hét tonna tiszai hulladékot

Több mint hét tonna hulladékot válogattak anyagfajtákra, tömörítettek, báláztak és rendeztek újrahasznosításra alkalmassá a PET Kupa önkéntesei abból a 22 tonnányi szemétáradatból, amely néhány hete érkezett Magyarországra a Tiszán Ukrajnából és Romániából – közölte a civil szerveződés.

Bódisz Attila

Hozzátették: ez nagyságrendileg akkora mennyiség, mint amennyit általában a nyári Tiszai PET Kupa egy hete alatt gyűjt össze a résztvevő tucatnyi csapat.

A közleményben leírtak szerint az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság hatodszor vetette be a magyar fejlesztésű, vásárosnaményi gépsort, amellyel a Tisza sodrásával érkező teljes hulladékmennyiség háromnegyedét sikerült megfogni. A vízügy dolgozói válogatták szét a sodrással érkező hulladékot szerves és szervetlen anyagokra. A PET Kupa gyors reagálású csoportja pedig több meghosszabbított hétvégén, a leghidegebb februári időben is dolgozott, amelynek mérlege 3,3 tonna üveg, 160 kg fém és 3,8 tonna műanyag, vagyis olyan újrahasznosítható anyag, ami visszakerül a körforgásba, másodlagos nyersanyagot biztosítva a döntően hazai, újrahasznosítással foglalkozó cégeknek.

Időközben Olaszliszkánál a Bodrogon is végeztek hulladékmentesítési akciót és elindították GPS jeladóval ellátott palackjaikat, hogy nyomon követhessék a hulladék útját a folyón. Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója, a Természetfilm.hu Egyesület elnöke megjegyezte: idén a hagyományos felső-tiszai nagy futam mellett, két kisebb hulladékgyűjtő versenyt is szeretnének rendezni. Nyár elején a Tisza-tavon, ősszel pedig a Bodrogon. A jelentkezés megnyílt, március 15-ig várják baráti és vállalati csapatok jelentkezését.

 

https://boon.hu/eletstilus/tobb-mint-8-tonna-hulladek-gyult-ossze-a-pet-kupan-4468421/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-bodrog-lett-a-masodik-otthonuk-5187118/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában