„Mindenki jó fej volt, egy remek próbaidőszakban”

Miközben az irodalmi örökségünkről lassan formálódó közbeszédben arra keresik a választ, hogyan lehetne érthetően és szerethetően továbbadni klasszikus értékeinket, Kozma Attila és a Miskolci Balett szezonról szezonra éppen erre mutat példát. Sikeres és élvezetes táncelőadást készítettek a társulattal Petőfi Sándor János vitézéből és Arany János meséjéből, a Rózsa és Ibolyából. A napokban fejezték be a várhatóan ősztől látható új előadásuk, A helység kalapácsa próbáit – Petőfi komikus eposzából jó tempójú, groteszk keretek között tartott, az irodalmi alapanyagot tisztelettel kezelő, mégis korszerű mű született.

A Miskolci Balett alapító vezetőjét, Kozma Attilát kérdeztem.

Jól áll az alkotói alkatának, ahogyan Petőfit mesél.

Nem tudom, hogy így van-e. Azt gondoltam, hogy a János vitéz, a Rózsa és Ibolya után legyen megint Petőfi. Nem szittyaságból, hanem mert az irodalmi nagyjaink tényleg szépen mesélhető, értékes műveket hagytak ránk, amikkel nekünk is van és lehet dolgunk. A helység kalapácsát Petőfi Sándor stílusparódiának szánta. A kérdés, hogy ez milyen volt az ő idejében. És milyen, az övével egyenértékű eszközeink vannak nekünk itt és most szórakoztatóan továbbadni. Petőfi a végletekkel élt. Veretes irodalmi formát használt egy olyan, magasztosságot nélkülöző eset leírásához, mint hogy milyen cselszövés zajlik egy idősödő nő kegyeinek elnyeréséért az ő korabeli magyar vidéken. Mint minden jó komédiában, ebben is ott van persze a dráma. Most éppen a vágyakozásé. Aminek a tétjét és korlátait jól érzékeltetheti egy pontosan használt Záray Márta-dal. De ez Petőfi világába emelve egyben maga a groteszk. Ha a hetvenes évek formai világa között lennénk, azt mondanám: olyan, mint a Portugál. Mi megtartottuk az eredeti kort. Fontos, hogy érezzük Petőfi humorát, de nekem az is számít, hogy mi az a tudás, ami egy mű mögöttes terében van. Ezért kicsit becsapósra csináltam az előadást. Ahogyan az eposzban a költő mindig a múzsát szólítja, engedtem a kísértésnek, hogy vegyük ezt komolyan. Tegyünk úgy, mintha a hagyományos eposzi formanyelvet követnénk. Adjuk meg a múzsák táncával néhány percre azt az élményt, milyen szép volt ez az egész. Emlékeztessünk rá: az emberiség kultúrája sokkal mélyebbről és nagyobb igénnyel indult, mint a szelfizés.

Érthetően és követhetően meséli el az előadásuk ezt az 1844-es történetet. Ezt elérni dramaturgként vagy koreográfusként nagyobb feladat?

A szövegnek el kell hangoznia – ez alap és részben saját hagyományunk is. A táncjátékainkban eddig használtuk a magyar irodalmi műveket is. A helység kalapácsát színész-narrátor, Kokics Péter meséli, és ahol dramaturgiai szempontból indokolt a megszólalás, ott a szereplők szájába adjuk a mondatokat. Ettől még nem lesz gyerekeknek szóló mesebalett az előadás. A dramaturgia ezért nemcsak felveszi a mese szálát, nemcsak arra figyel, hogy mi történjen meg a mozgásban, de arra is, hogy miként gazdagodjon a tánc. Ebben maga a szöveg is segít: „...két éhes pók harcolt/Életre, halálra/Egy szilvamagon-hízott légy combja felett” – írja Petőfi, és ez a versbeli pillanat kínálja magát, hogy megmutassuk a póktáncos betéttel. „...komoran nézett a híg levegőnek/Egy pontjára, Miként a gólyamadár néz” – a kortárs tánc alkalmas ennek a groteszkségét is hozzátenni az előadáshoz.

Többféle beszédet hallunk: a mesélőé mellett a szereplők belső hangját, és színpadi helyzetekben ugyancsak ők meg is szólalnak. Ezzel mi volt a szándéka?

A fejlődés tapasztalatokkal gazdagít. A János vitéz után a Rózsa és Ibolya rá kellett ébresszen: a táncművészek megszólalása nem egyenértékű a színészek színpadi beszédével. Lehet, a jövő útja, hogy a narrációt a színészekre bízzuk. De azt is szeretném, ha a táncosoknak izgalmas és élvezetes maradna ez a munka és megmaradna számukra az előadásbeli beszéd élménye. Ezért vonultunk velük a hangstúdióba. Mondatokra szedtük a verset, ügyelve a hangzásra: a rögzített szöveg a néző hallása szerint is rendben legyen. Arra is rájöttem, mennyi lehetőséget ad még a hangtechnika. A verekedős részeknél például rajzfilmbeszédszerű torzítással éltünk – színházi élő előadásban ezt nem tudnánk megtenni.

Mit ad az előadáshoz, ha saját hangján szólal meg a színpadon a táncos?

A mozgás és a színészi hang komplexebb élmény, mintha csak a mozgással, vagy ha csak a szöveggel akarnánk megmutatni valamit. Hallgatta és látta – zavaró, hogy beszélnek a táncosok?

Egyáltalán nem. A helyén használta az előadás ezt a lehetőséget.

Néhány mondatról van szó. Van olyan táncművész, aki nagyobb biztonsággal és hatásosabban szólal meg, mint mások.

Nem mindegy, hogy az erőszakot milyennek ábrázolja: megtörténjen, de ne legyen riasztó. Általában vicces, ahogyan különböző embereket náspángolnak el, vagy ahogyan a kakaskodásban lazán lógó karral feszülnek egymásnak férfiak. De van benne erő is, ahogyan a kocsmai verekedésben arrébb tesznek valakit. Honnan tudja, mikor mi lesz a jó megoldás?

Alapvetően a groteszk felől közelítünk, hiszen stílusparódiával van dolgunk. Viszont ez nem mindenre húzható rá, mert akkor elfárad az előadás. Megpróbáljuk gyerekszemmel nézni ezeket a helyzeteket. Abba azért elég sok minden belefér – annyi mindent látnak manapság egészen fiatalon. A mozgás lehet realisztikusabb, hitelesebb is. Ugyanúgy arányérzékre van szükség, ahogyan a zenénél, a tempónál: mi az a mozgásban, ami a valóság közelibb ábrázolást igényli, és mi lehet viccesebb.

„A groteszk felől közelítünk, hiszen stílusparódiával van dolgunk”

– Kozma Attila

Kipróbálták a fokozatokat?

Persze. Nincs ebben semmi misztikus. Ez egy mesterség.

Ha igaz, a művészet döntő részben mesterségbeli tudás, de a maradék rész dönti el, hogy élvezetes dolgot látunk, vagy barkácsmunkát. Akkor ez most a szakmai rész érdeme, vagy az intuíció működött jól?

A verekedős jelenetekre volt technikai elképzelésem. De tudtam, hogy nem koreografálhatom túl sűrűre, mert a gyerekek nem értenék. Azt kértem a szereplőktől: nézzenek burleszket, rajzfilmeket. Ezt az élményt próbálják mozgásba átültetni. Ez sokat segített. Mindenki jó fej volt, egy remek próbaidőszakban. Rengeteg karakterépítő ötletük hasznosult az előadásban. Hanna (Kozma Johanna – a szerk.) így lett púpos Márti, hiszen jóval magasabb a darabbeli mamájánál, az amazontermészetű Mártánál (Kepes Boglárka – a szerk.). Bolla Dani biceg – ő ezt a sántítást találta jónak Harangláb külső személyiség­jegyeként.

Az ő figurája Major Tamást idézi Zsurzs Éva 1965-ös tévéjátékából. Tisztelgés ez egy emlékezetes művészi teljesítmény előtt?

Nem volt szándékos. Én gyerekkoromban láttam azt a tévéjátékot. Ma már nehezen elérhető a felvétele. Nem kapcsolódtunk máshoz. Minden szereplőt elemeztünk: milyen és miért ilyen. Ehhez kerestünk jellemző mozgásokat. A következetesség volt az elvárásom: vigyék ezt végig minden jelenetben. Csak akkor ér valamit, különben csak egy buta ötlet marad.

Ez teljesen rájuk bízott feladat, vagy a koreográfia köti a karakterábrázolást is?

Az alapozásokat megadtam. Ha variálni akarják, az a táncművészek lehetősége. Ha soknak találom, szólok.

Színlap

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa

táncmim

A Miskolci Balett előadása

Narrátor: Kokics Péter

Fejenagy, a helyi kovács, azaz

a „helység kalapácsa”: Márton ­Richárd János

Erzsók asszony, a „szemérmetes” kocsmatulajdonos: Mohai Cintia/Szűcs Boglárka

A helybéli „lágyszívű” kántor (neve ismeretlen): Dávid Patrik

Bagarja úr, a csizmakészítő, a „béke barátja”: Filippo Nestola

Harangláb, a „fondor lelkületű egyházfi”: Bolla Dániel

Vitéz Csepü Palkó az istállófiú, azaz

„a tiszteletes két pej csikajának jókedvű abrakoltatója”: Guido di Vona

Márta, a kántor „amazontermészetű” felesége: Kepes Boglárka

Márti, a lányuk: Kozma Johanna

Bíró (nadrágszerep): Kocsis Andrea

Kisbíró (nadrágszerep): Harangozó Lili

Pap: Lukács Ádám

Múzsák: Szücs Bogárka, Mohai Cintia, Harangozó Lili, Mátyás Flóra

Pókok: Mohai Cintia, Szücs Boglárka, Mátyás Flóra, Havasi Nina

Egér: Sziffer Glória

Gólya: Kozma Johanna

Ifjú gróf: Giovanni Buttacavoli

Tekintetes asszony: Kocsis Andrea

Anni: Havasi Nina

Márta szomszédasszonya: Mohai Cintia, Szücs Boglárka, Mátyás Flóra, Havasi Nina

Parasztok: Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakközépiskola növendékei

Díszlettervező: Juhász Katalin

Jelmeztervező: Bozóki Mara

Dramaturg: Kozma Attila

Koreográfusasszisztens: Füzi Attila

Ügyelő: Varga Renáta

Koreográfus-rendező: Kozma Attila

(A borítóképen: Kozma Attila: az emberiség kultúrája sokkal mélyebbről és nagyobb igénnyel indult, mint a szelfizés)