Tündérszépek 2021

2021.03.23. 19:30

Lezárult a Tündérszépek megyei fordulója

Véget ért a Tündérszépek megyei fordulója, ahonnan négy lány jutott tovább a regionális előválogatóba.

Az Észak-Magyarország és a Borsod Online idén is csatlakozott a Tündérszépek szépségversenyhez. Arra kértük a megyei hölgyeket, akik itt élnek vagy innen származnak, amennyiben szeretnék megmérettetni magukat egy szépségversenyen, akkor jelentkezzenek. A rengeteg jelentkező közül végül harminc lány vehetett részt a megyei fordulón.

A Tündérszépek szépségverseny megyei előválogatója március 22-én lezárult, a szakmai zsűri tagjai pedig döntést hoztak arról, hogy melyik három lány kerüljön be a regionális előválogatóba. A mezőny további részéből pedig az olvasóink által legmagasabb értékelést kapott versenyző – összesen tehát négy hölgy – jutott tovább. A szakmai zsűri tagjai H.Breusz Ljubov Szergejevna egykori modell, dr. Mayer Krisztina pszichológus, Tóth Judit személyi edző, Csákó Attila, az Észak-Magyarország és a Borsod Online főszerkesztője, Fandl Ferenc színművész és Mező István grafikusművész voltak, akik számos szempont alapján választották ki a továbbjutó hölgyeket.

Fotó: Kozma István

A zsűri döntése alapján az első helyezett Vámos Arita lett. A 19 éves miskolci lány, jelenleg egészségügyi tanulmányokat folytat és a Megyei Központi Kórházban dolgozik gyakorló ápolóként. Tizenkét éve táncol, több műfajban is. A versenyre azért jelentkezett, mert keresi a kalandokat, imádja az extrém sportokat is.

Fotó: Magánarchívum

Ugyancsak továbbjutott a 19 éves tiszaújvárosi Tóth Vivien, aki a második helyet szerezte meg a zsűri listáján. Vivien jelenleg Budapesten és Tiszaújvárosban tölti a mindennapjait és kiskora óta aktívan sportol. Kipróbálta magát már több sportágban is, de a röplabda fogta meg a leginkább, amiben sikerült a csapattal a dobogó legfelső fokára állnia. Kitartónak és alázatosnak tartja magát, ami előnyére válhat majd a verseny alatt. Azért jelentkezett a versenyre, hogy bizonyítson saját magának, ráadásul a kihívásokat is szereti.

Fotó: Kozma István

Végül, de nem utolsósorban a zsűritagok harmadik helyen tovább juttatták a 17 éves ózdi Tassonyi Gerdát, aki szabadidejében teniszezik és nagyon szeret főzni is. Elmondása szerint nincs túl sok önbizalma, de szeretne szembenézni a félelmeivel, ezért is jelentkezett a versenyre. Reméli, hogy szert tesz némi önbizalomra azáltal, hogy megméretteti magát a szépségversenyen.

A Borsod Online látogatóitól legtöbb szavazott kapott hölgy nevét pedig később hozzuk nyilvánosságra.

A lányokat kedd délután értesítettük az eredményről, mindannyian nagyon örültek neki és már alig várják a regionális fordulót.

A regionális előválogató március 26-án kezdődik, szavazni továbbra is a Borsod Online-on lehet. Az országos döntőben választják ki 22 lány közül a szépségkirálynőt, a két udvarhölgyet, de azt a lányt is díjazzák, aki az olvasóktól a legtöbb szavazatot kapja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában