Tanácsadás

2021.02.15. 14:00

Összezárva a bántalmazóval

A Covid megtanította a kapcsolati erőszakkal foglalkozó szakembereket egy új online szolgáltatási formára.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Shutterstock

Az Ökumenikus Segélyszervezet Miskolci Krízisambulanciája az egész régiót ellátja. Személyes tanácsadásra többségében Miskolcról és körzetéből jönnek az ügyfelek. A 2020-as év számunkra is tele volt kihívásokkal, de igyekeztünk gyorsan alkalmazkodni az új helyzethez – mondta Sándor-Lenkei Aida, a krízisambulancia szakmai vezetője.

Nyáron megduplázódott

Tavaly márciusban csökkent a megkeresések száma. Ami nem jelenti azt, hogy a kapcsolati erőszak száma is. Más lett a fókusz a családokban. Mindenki azzal volt elfoglalva, hogy hogyan oldja meg a gyerek otthonlétét, mivel bezártak az iskolák. Fontosabb volt a bántalmazott számára, hogy lesz-e elegendő szabadsága, megmarad-e a munkahelye, tud-e home office-ban dolgozni – hangsúlyozta a szakértő. Az, hogy mennyire vannak megterhelődve a kapcsolatban, az másodlagos lett. A prioritás arra tolódott, hogy hogyan fognak működni a megváltozott körülmények között. Ebben az időszakban a szakembereknek át kellett gondolni a szolgáltatásaikat, hiszen a személyes tanácsadások megszűntek, ezért áttértek az online tanácsadásra. A tanácsadások száma azonban nem csökkent, sőt inkább nőtt. A meglévő ügyfeleik többet keresték őket, már nemcsak a bántalmazás miatt, hanem minden egyéb ügyben is. Úgy tűnt, megijedtek a kialakult helyzettől. Az ügyfelek egyik fele valamilyen szakember által delegált, a másik fele az, aki más fórumokon szerez tudomást a szolgáltatásról. Mivel a karantén ideje alatt minden egyéb szociális szolgáltatás – családsegítő, védőnő – is másképpen működött, idő kellett, hogy a jelzőrendszeri munka is átálljon.

A „Maradj otthon”, mert az biztonságos, a bántalmazottak esetében nem jelentette a biztonságot, ez hamar kiderült – hangsúlyozta a szociális szakember. Hiszen a bántalmazó és a bántalmazott egész nap össze volt zárva. Lecsökkent a lehetőségek száma, hogy a bántalmazott kifelé kommunikáljon, mert folyamatos kontroll alatt volt. Akár egy telefonhívás is nehézségekbe ütközött. Ezért az ő esetükben a tanácsadások titokban zajlottak. Például a fürdőszobában suttogva, vagy a kertbe kiszökve tudtak csak telefonálni. Áprilisban, amikorra már kialakult az új rendszer mindenki életében és az is tudatosult, hogy elérhető a krízisambulancia több csatornán, újra nőttek a megkeresések. Aztán a nyár elején lettek kiugróak a számok, szinte duplájára emelkedett, ahogyan lazult a karantén és „levegőhöz jutottak” az áldozatok.

Lelakatolva a kapcsolatban

Az összezártság még egy jól működő kapcsolatban is feszültségeket okozhat. A tapasztalatok nem egyformák az ország minden részében. Vannak olyan krízisambulanciák, ahol olyan esetszám-növekedés volt a karantén bevezetésével, hogy nehezen bírták a terhelést, kapacitáshiány volt. A „menekítések” és elhelyezések titkos menedékházakban bizonyosan nőttek, de meg is tudták oldani a kollégák – emelte ki a szakember. A miskolci központban, összehasonlítva a tavalyi és az év eddig eltelt időszakát a számokat tekintve nagyjából azonos az új kliensek száma. De nyilván több lett volna, ha van lehetőségük jelentkezni az áldozatoknak – tette hozzá Sándor-Lenkei Aida.

Fontos az áldozattámogatás

Az a nagy mennyiségű munka, ami a nyarat jellemezte az év végére visszatért. Az ünnepek, a szabadságolások időszaka meghozta az esetszámok újabb emelkedését – mondta a szakember. Ez január elejére is kitolódik, hiszen karácsonykor mindig több a bántalmazott, utána sokan keresik a segítséget. Erre tudatosan figyelnek, ugyanis ez a tendencia minden évben. Már az ünnepek előtt felveszik a kapcsolatot a meglévő ügyfelekkel. Néha az is megnyugvást jelenthet, ha a tanácsadó hangját meghallják a telefonban. Van kivel megbeszélni a problémát. A bántalmazott folyamatos készenléti állapotban éli a mindennapjait, hiszen mindig azt figyeli, mikor csap le újra a bántalmazója szavakkal vagy fizikálisan, ami mentálisan nagyon kimerítő. Az a cél, hogy őt nyugalmi állapotba hozzák. Ezért online relaxációs tréninget is szerveztek, amivel a feszültséget oldhatják – tudatta a szakértő. A szervezet tevékenységéről ezen a weboldalon és közösségimédia-felületeiken is lehet tájékozódni.

(A borítóképen: Emelkedett a családon belüli erőszak száma)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában