Kerékpáros közlekedés

2021.02.11. 18:30

Legyen jól látható a bringa!

Korlátozott látási viszonyok között különösen fontosak a kétkerekű kötelező tartozékai.

Horváth Imre

Forrás: BAZMRFK

Sok kerékpárral közlekedő még a kemény télben sem teszi félre a kétkerekűjét, hanem végig használja, a mostani enyhe tél pedig még többeket csalogat arra, hogy drótszamárra pattanjanak. Azonban a téli hónapokban, még ha nincs is fagy vagy hóesés, akkor is korlátozottabbak a látási viszonyok, hamarabb sötétedik, később világosodik, gyakrabban van borult vagy ködös idő, ami még tovább rontja a látási viszonyokat. Ez pedig a közlekedésben részt vevő járművekhez képest még nagyobb veszélyt jelent a kerékporosok számára.

A kötelező tartozékok

Érdemes végig venni, hogy milyen kötelező tartozékokkal felszerelt kerékpárral lehet és érdemes részt venni a közúti közlekedésben. Először is könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a kerékpár egyéb keze­lőszerveinek működtetését. Két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat. Hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat. Egy előre fehér vagy kadmiumsárga, hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával. Elöl egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel. Legalább az első keréken, legalább kettő, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma). A küllőprizmák helyett vagy mellett alkalmazható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű felület is a kerékpántok közvetlen közelében vagy a gumiabroncsokon.

Mellényben biztonságban

A megfelelően felszerelt kerékpár mellett lakott területen belül ajánlott, azon kívül kötelező a fényvisszaverő mellény használata.

(A borítóképen: Ezekkel a képekkel illusztrálják a rendőrök a különbséget)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában