Nagyböjt

2021.02.22. 15:00

Jót tenni böjti cselekedet

Mára felborultak a böjti szokások, de az egyház is rugalmas, az ételektől való tartózkodást ki lehet váltani másról való lemondással.

Bacsó István

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Megkezdődött a böjti időszak a római és görögkatolikus keresztények számára. A kívülálló laikusok sokszor nem is értik, miről szól ez a böjtölés, de ma már a hívő emberek sem úgy viszonyulnak hozzá, mint régen – tudtuk meg Szónoczky János nyugalmazott görögkatolikus parókustól.

Összetartó közösségben

„Ruszin közösségünkben gyermekkoromban nagyon erősen éltek a görögkatolikus egyházi hagyományok és előírások. Az asszonyok sötét ruhában jártak, böjti istentiszteletek és csendes napok voltak, ahol az ember elmélyülhetett az imádságban, elmélkedhetett, ráhangolódhatott Istenre. Megláthattuk, hol van szükség ránk, hol tudunk különböző jó cselekedetekkel segíteni másokon.”

Szónoczky János | Fotó: ÉM

„Mivel erősek, összetartóak és élők voltak a közösségeink, úgy is, mint ruszinok, mint görögkatolikusok és a családjaink is, ezért könnyebb volt a böjtöt is megélni és végigcsinálni, felnőtteknek és gyerekeknek is. Nem lázadoztak a fiatalok a böjt ellen. Hiszen mindenki megtartotta. Az édesanyák például böjti menüt készítettek, így az sem volt kérdés, mit eszünk? Kérsz vagy nem kérsz?

Mára ez megváltozott. A hagyományos közösségek felbomlanak, a családok is másképp élnek. Sokkal nehezebb ma a böjtöt is, mást is megtartani. Gondoljunk csak az étkezésre: a munkahelyeken, üzemi konyhákon, iskolai menzákon esznek sokan, ahol nem választható böjtös menü. De az otthon élő idősek helyzete sem könnyű ebből a szempontból, mert sokuk már nem főz magának, ezért kihordásos ebédet kapnak. Szintén üzemi, éttermi konyháról.”

Kiváltható az étkezési előírás

Azt is megtudhattuk, hogy az egyház is rugalmas ebben. A szigorú étkezési előírásokat – ha a betartása akadályba ütközik – ki lehet adott esetben váltani jó cselekedetekkel, valami másról való lemondással. Korunk fontos ügye a Teremtésvédelem. Vigyáznunk kell a teremtett világunkra, a környezetünkre. Böjti felajánlásunk lehet például az is, hogy részt vállalunk környezetvédelmi munkákban, szemétszedésben, vagy takarékoskodunk otthon a vízzel.

„Nincsen recept. Mit tudok kiváltani imádsággal, meditációval, olvasással? Vagy igyekszem legyőzni a pandémiás félelmemet. Nem vagyok vakmerő, de kétségbeesett sem! Különösen hívő emberként” – mondta.

Kérdésünkre, hogy az egyre több család által, akik egyházi iskolába küldik a gyermekeiket, megvalósul-e egyfajta közösségi megerősödés, egyházi megújulás? – a volt parókus azt válaszolta, hogy elsősorban a családtól függ, hogy a gyerekek hite, hogyan fejlődik, mennyire vesznek részt az egyház életében. Sokan járnak ugyan a jó oktatás reményében egyházi iskolába, de nem kötődnek egyik gyülekezethez sem. Az iskola tanít, a szülő nevel! – hangsúlyozta.

Megszólítani az embereket

„Az egyház a közösségekben és a családokban él. A gyermekek is ezekben sajátítják el a „vallási kultúrát”. Feltéve, ha részei egy egyházközségnek. Ma már nagyon sok szülőnek sincsen egyházközségi élménye. Így a gyermekeknek sem tudják azt átadni. Fontos, hogy a közösségeink legyenek vonzóak. Szervezzenek eseményeket a misén kívül is, ahová meg lehet hívni nem hívőket, akik így kötetlenül ismerkedhetnek velünk. És tudatosítsuk, hogy nemcsak a pap feladata az apostolkodás, hanem minden hívőé! A munkatársakat, barátokat mi tudjuk megszólítani. Az ezen munkálkodás is lehet egy böjti vállalás!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában