Egyetlen emberről sem mondhatunk le

Ősszel nevezték ki püspöknek Pásztor Dánielt, Sajóvelezd és Dubicsány lelkipásztorát, öt felnőtt gyermek édesapját. Korábban Csomós József nyugalmazott püspök mellett szolgált hat évig a Tiszáninneni Református Egyházkerületben mint püspökhelyettes és lelkészi főjegyző. A Magyarországi Református Egyház honlapján közzétett bemutatkozó videójában megnevezte azt a négy munkaterületet, amelyre a legnagyobb hangsúlyt szeretné helyezni. Kiemelte, hogy a kis létszámú közösségeket sem hagyná magára, elősegítené a megfáradt lelkipásztorok lelkigondozását, és a lelkészi jövedelmek rendezését. Különös figyelmet fordítana az egyházi iskolákra és szociális intézményekre, illetve a Sárospataki Református Kollégiumra.

Hogyan érinti önt a püspöki kinevezés?

Mindenek előtt Istentől való kihívásként és küldetésként élem meg. Nem természetes, hogyha valakire az Úr ilyen szolgálatot bíz. Ez egyrészt kiváltság, lehetőség, ugyanakkor felelősség. Azt hiszem, hogy ennek a súlyát éreznem és tudnom kell, hogy ki az, aki megbíz a szolgálattal. Mindennap meg kell méretnem magam egy mércén, hogy megfeleltem-e a feladatnak. Hiszem, hogy a jövendőbeli elképzeléseim és terveim Istentől erednek, és az Ő segítségével szeretném ezeket végrehajtani.

Készült a szolgálatára?

Tudott dolog, hogy hat éven keresztül püspökhelyettesként szolgáltam az egyházkerületben. Ez komoly felkészülési idő volt arra, hogy betekintést nyerjek a püspök munkájába. Köszönöm és hálás vagyok Csomós József püspök úrnak, az elődömnek, hogy bevezetett sok mindenbe. Szolgálati lehetőségeket biztosított, azonkívül megtanított arra, hogy mikor kell szólni és mikor hallgatni, ami egyfajta kiváltságos bölcsesség. Sokat tanultam tőle az egyházi kormányzásról is. Ugyanakkor természetes, hogy más egyéniségek és személyiségek vagyunk. Eltérő karizmákat és kegyelmi ajándékokat kaptunk, de ez így van rendjén.

Mivel foglalkozik egy püspök?

A püspöknek alapvetően kétirányú a szolgálata. Egyrészt egyházkormányzói, másrészt pásztori feladat. A kormányzás azt jelenti, hogy az egyház a világban él. Tehát itt kell a küldetésünket teljesítenünk. Isten megbízott bennünket azzal, hogy a látható egyházat, ami kézzelfogható és tapasztalható, vezessük, irányítsuk. Jelen esetben a Tiszáninneni Református Egyházkerület közel 300 gyülekezetét. Ez azt jelenti, hogy a püspöknek kell megteremtenie azokat a feltételeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy Isten az elöljárókon keresztül a munkáját el tudja végezni. A pásztori szolgálat pedig konkrétan a gyülekezetek látogatását jelenti, a személyes találkozásokat, amelyek most sajnos az ismert körülmények között elég nehézkesek és nagyon hiányoznak. A püspök dolga, hogy a rábízott gyülekezetek terheit hordozza. Másrészt lelkileg gondozza a lelkipásztorokat. Ez egy jó értelemben vett csapatmunka, hiszen közel 200 lelkipásztorunk van, akik nemcsak gyülekezetekben, hanem intézményekben akár kórházlelkészként, akár intézményi lelkészként, vagy éppen hitoktatóként végzik a szolgálatukat.

A lelkészek lelkigondozása az egyik terület, amit említett a bemutatkozó videójában. Miért tartja ezt fontosnak?

A lelkipásztori szolgálat egy speciális munkakör. Nagyon elszigeteltté tud válni egy lelkész a maga helyén és a maga szolgálatában. Gyakran kevés visszajelzést kap a gyülekezeti tagoktól arra nézve, hogy jól teszi-e a dolgát. Emiatt nagy a kiégésnek, a megfáradásnak a veszélye. Sok lelkipásztorunk kisközösségekben és főleg idősek között végzi a munkáját. Két–tíz gyülekezeti tagnak hirdeti vasárnapról vasárnapra Isten Igéjét, és ugyanazokkal az emberekkel találkozik hétről hétre. Ha ezt valaki 5–10 éven keresztül folyamatosan csinálja, el tud ebben fáradni és picit meg is tud lankadni, mert nincs sikerélménye, nem kap pozitív megerősítést. Mindezeket figyelembe véve a lelkipásztorok lelkigondozása elengedhetetlenül fontos. Időről időre össze kell hívnunk őket, hogy érezzék és tudják, hogy nincsenek egyedül, van, aki figyel rájuk. Kapjanak közösségi élményt akár csak néhány napra, töltődjenek föl és nyerjenek új erőt. Aztán menjenek vissza ugyanabba a közösségbe, de már megújulva és megerősödve.

A kiégéshez talán hozzájárulhat az alacsony jövedelem is. Mi az oka annak, hogy jelentős eltérések mutatkoznak a lelkészi javadalmakban?

Az elmúlt és az azt megelőző évben az egyházkerületünk közgyűlése döntött arról, hogy a lelkészjavadalmakat rendeznünk kell. A kidolgozása és a metódusa ennek még folyamatban van. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon alacsonyak a lelkipásztori fizetések, ugyanakkor hatalmas különbségek mutatkoznak. Egy városi gyülekezetben, ahol nagyobb a közösség létszáma, ennélfogva a gyülekezet bevétele is, magasabb jövedelmet tudnak biztosítani az adományokból a lelkipásztornak, mint egy falusi kis gyülekezetben. Eddig is létezett minimumjövedelem, amit minden lelkipásztornak meg kellett kapnia, de ez méltánytalanul alacsony volt. Arra az elhatározásra jutott az egyházkerületi közgyűlés, hogy ismét megállapítunk egy minimáljavadalmat, amit minden lelkipásztornak meg kell kapnia. Aztán majd meglátjuk, hogy ezt hogyan tudjuk tovább emelni. Célunk, hogy ne attól függjön a lelkész biztos megélhetése, hogy három-négy szórványgyülekezetet szolgál-e a végeken, vagy egy nagyvárosban végzi a feladatait. Ugyanis a szolgálatban mindenki egyforma.

Milyen kihívásokkal, nehézségekkel néz szembe az egyház, illetve az egyházkerület a járványhelyzetben?

Lecsökkentek azok a személyes alkalmak és lehetőségek, amelyek a küldetésünknek a lényegét jelentik. Nem véletlen ez. Istennek ezzel a helyzettel is valamilyen terve és célja van, amit nekünk kell megtalálnunk. Más eszközökhöz kell nyúlnunk, amiket eddig nem nagyon használtunk. Ilyen az online istentiszteletek tartása. Őszintén be kell vallanunk, hogy a lelkipásztoraink nem voltak felkészülve rá, hogy kamerába otthon a szobában kell egy prédikációt elmondani és megszólítani a gyülekezet tagjait. Ez egyáltalán nem könnyű, és hozzá kell szokni. Ugyanígy jelentkezik például a lelkigondozás kérdése, amely emberi oldalról személyesen a leghatékonyabb. Ennek most átvette a helyét a telefon. A Magyarországi Református Egyháznak speciális lehetősége volt idáig is a telefonos lelkigondozás. Általában krízishelyzetben lévő személyek hívták föl a segélyvonalat, de itt nem erről van szó. Újabban belekényszerülünk abba a helyzetbe, hogy gyülekezeti tagokkal, akiknek személyes jellegű lelki problémájuk van, kizárólag telefonon konzultáljunk. Többeknek van az irányú félelme is a közösségekkel kapcsolatban, hogy a tagjaink egy része hozzászokik, hogy nem kell templomba járni. Nincs szükség a gyülekezeti közösségre, hiszen meghallgathatják otthon az online igehirdetést. Nekem viszont az a látásom és reménységem, hogy ezzel nem fognak csökkenni a gyülekezeteink. Aki szeret tartozni egy közösséghez, és érzi, hogy ott jó lenni, az, ha Isten megadja és újra találkozhatunk, akkor ismét el fog menni a közösségbe. Emellett, hogyha nincsenek személyes istentiszteletek, akkor a perselyadományok csökkennek. Ez némelyik gyülekezetnél komoly problémát jelent. A református gyülekezetek adományokból élnek, nem gazdálkodó egységek, amelyek kitermelik a szükséges forrást a megélhetésükhöz. Éppen ezért arra biztatunk mindenkit, hogy akinek van rá lehetősége, banki átutalással juttassa el a pénzadományát, vagy tegye félre későbbre, amikor majd elhozhatja a templomba.

Milyen szerepet szán az egyházi intézményeknek?

Az egyházi intézményeinkkel kapcsolatban kétféle küldetésünk van: missziói és egyben diakóniai, mivel oktatási és szociális intézményekről van szó. Óriási lehetőség az egyházkerületünk számára, hogy közel 8000 fiatalt tudunk megszólítani. Mindenhol törekszünk arra, hogy legyen intézményi lelkipásztor. Olyan, aki állandóan a diákok között van. Elérhető, megszólítható a hittanórákon kívül is, és a saját nyelvükön hirdeti nekik az evangéliumot. Ránk Isten azt a küldetést bízta, hogy az evangéliumon keresztül mutassuk meg, hogy Isten örömteli életet szeretne nyújtani. Hatalmas felelősség, hogy ezt hogyan és milyen hatékonysággal tudjuk átadni az iskoláinkban. Sokszor hallom kritikaként, hogy kevesen lesznek aztán gyülekezeti tagok, akik egyházi intézményben tanultak. Erre azt szoktam mondani, hogy Isten ránk a magvetést bízta, az aratás nem a miénk. Az, hogy a munkánk mikor érik meg a gyerekekben és mikor kezdik másképpen látni a világot és a saját életüket, azt nem tudjuk.

A Sárospataki Református Kollégium kiemelt pozícióban van az egyházi oktatás terén. Hogyan tud egyszerre kulturális központ is lenni?

A Sárospataki Református Kollégiumnak része a teológiai akadémia, a múzeum, a könyvtár, és mellette található egy református gimnázium is. Ez az egész magyar kultúrtörténet számára hatalmas kincs, egy ajándék, ami itt van a mi egyházkerületünk területén, és mi vagyunk a fenntartói. Szeretném elérni, hogy a kollégiumot közelebb hozzuk a gyülekezetekhez. Egyrészt a gyülekezeti tagokat minél nagyobb számban elvigyük oda egy-egy látogatásra. A múzeum pedig egy-egy kiállítással jöjjön ki és keresse meg a gyülekezeteket, és legyen köztük élő kapcsolat. Azokkal a lehetőségekkel, amik ebben a kollégiumban rejlenek, élni kell és élni szeretnénk.

Azt is mondta, hogy egyetlen olyan keresztyén közösséget sem szabad magára hagyni, ahol életnek jele van. Hogyan érti ezt?

Közel száz olyan gyülekezetünk van, amely már-már teljesen elnéptelenedett. Tehát nemcsak a református gyülekezeti tagok, hanem maga a falu fogy el a peremvidékeken. Zemplénben, Abaújban és Borsodban is találunk már ilyen falvakat. Korábban arra utaltam, hogy amíg egy gyülekezeti tag és egy református is lesz valahol, arról nem engedem, hogy lemondjunk. Szeretnénk megteremteni azt a fórumot, ahol az egyet, a kettőt, a tízet be tudjuk vonni egy közösségbe. El tudom képzelni azt is, hogy vásárolunk egy buszt, ami körbemegy vasárnap reggel ezekben az apró, egymástól nem nagy távolságra fekvő falvakban. Akik szeretnének elmenni református istentiszteletre, azokat összegyűjti. A templomban lesznek harmincan vagy negyvenen. Nekik már mindjárt az az élményük, hogy nincsenek egyedül. Az istentisztelet után talán még egy-két órát együtt tudnak tölteni, és beszélgetnek. Például ez lehet egy járható út.

Hogyan látja, mire vezethető vissza az európai keresztyének létszámának csökkenése?

Azt kell, hogy mondjam, hogy egyrészt nagyon kíváncsian várom a következő népszámlálási adatokat. Ezek egyfajta visszajelzést adnak majd arról, hogy a reformátusság száma Magyarországon csökkent-e, és ha igen, milyen mértékben. Nagyon reménykedem benne, hogy nem csökkent. Számunkra nem kedvező, hogy van egy komoly belső migráció. A Tiszáninneni Református Egyházkerület területéről sokan elvándorolnak és elmennek olyan helyekre, ahol több munkalehetőséget találnak. A mi gyülekezeteinknek a nagy-nagy csökkenése erre vezethető vissza. Nem hiszem, hogy ez attól függ, hogy a lelkipásztoraink hogyan végzik a dolgukat. Különösen a mai megnyílt világban rengetegen hirdetik a maguk portékáját, és óriási a kínálat és a verseny. Nekünk is versenyeznünk kell, és egyszerűen nem mindenki minket választ. Ha visszatekintünk a történelemre, akkor láthatjuk, hogy voltak olyan időszakok, amikor nem volt túl vonzó keresztyénnek lenni és ezt az életformát megélni. Más korokban pedig az egyház ismét fontossá vált. Úgyhogy megmondom őszintén, én attól sem esem kétségbe, hogyha manapság esetleg csökken a reformátusok száma, vagy egyáltalán a keresztyénség iránt érdeklődőké. Mi azért imádkozunk és igyekszünk mindent megtenni, hogy az emberek Istent válasszák, aki rajtunk keresztül szól hozzájuk.

(A borítóképen: Pásztor Dániel: „Aki szeret tartozni egy közösséghez, és érzi, hogy ott jó lenni, az, ha Isten megadja és újra találkozhatunk, akkor ismét el fog menni a közösségbe...”)