keresztnév

2021.01.09. 18:30

Szabad a választás, fiunk is lehet Arnót

Az adható magyar férfi utónevek között szerepel megyénk településének elnevezése.

Detzky Anna

Forrás: ÉM

Ha a jövőben bárki Arnót keresztnevű fiúval, férfivel találkozik, ne csodálkozzon. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősítette e nevet.

Együtt ünnepelhetnek

– Nemrégen értesültünk róla, hogy most már az Arnót utónévként is adható, hiszen a férfi keresztnevek között szerepel az MTA Nyelvtudományi Intézetének felsorolásában – mondta dr. Üveges István, Arnót polgármestere. – A germán eredetű név jelentése: sas, uralkodó, és az Arnold név alakváltozata. A hivatalos naptárakban egyelőre sajnos nem olvashatjuk. A kibővített naptárak szerint a következő napokon köszönthetjük fel Arnótot: június 18., július 18., december 1. Tudomásunk szerint eddig még senki nem választotta gyermekének a nevet. Ha a jövőben ezt bárki megteszi, és vállalja, hogy előre egyeztet az arnóti önkormányzattal, egy nagyobb helyi rendezvény alkalmából ünnepélyesen is köszöntik Arnótot Arnóton. A polgármester szerint többen viselhetik az országban vezetéknévként az Arnótot, habár a településen jelenleg nem él ilyen nevű személy.

Arnót első írásos említése 1230-ból származik – dr. Üveges István

– Miskolc melletti községünk neve a germán eredetű Or­nolthy személynévből eredhet, aki a korai középkorban a falu birtokosa lehetett. Arnót első írásos említése 1230-ból való, településünk nemsokára ünnepelheti a 800. születésnapját. Szlovákiában, az egykori Sáros vármegyében, Igló mellett található Arnótfalva (Arnutovce). Ez azért érdekes, mert a ma élő tősgyökeres arnótiak ősei többségében evangélikus szlovák jobbágyok voltak. Az 1700-as évek elején Sáros vármegyéből települtek át a Cserehát legdélkeletibb nyúlványa melletti síkságra, a Sajó völgyébe. Az esetleges közös múlt kutatás tárgya. Internetes források szerint Arnot nevű helység az Amerikai Egyesült Államokban is létezik, Dél-Afrikában gyár viseli a nevet. A II. világháború után egy Auschwitzból megmenekült arnóti felvette a szülőfaluja nevét, és Argentínában telepedett le – mondta a polgármester.

(A borítóképen: Arnót címere)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában