Madárles

2021.01.05. 11:00

Januárban számlálják az erdei fülesbaglyokat

A Bükk környéki bagolycsapatok telelőhelyeit térképezi föl a Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportja.

Tóth Balázs

2020.01.29. Paks Az erdei fülesbagoly idén az év madara, és a kampány első országos akciójaként telelőhely felmérést hirdetett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, amelyhez a dunakömlődiek is csatlakoztak. Tizenhárom példányt számoltak össze. Fotó: Molnár Gyula Tolnai Népújság

Fotó: MW

A Bagolylesők programban megyénkből is várják az erdei fülesbaglyok helyére, számára vonatkozó adatokat január 31-ig. Dél-Borsodban, illetve a Sajó mentén több tucat településen ismernek már pihenőhelyeket, innen is várják a megfigyeléseket, de főként új településekről várják a bejelentéseket. Készítettek egy kitölthető adatlapot, amelyet esetlegesen fotókkal, videókkal együtt várnak, az észlelők között pedig ajándékcsomagot is kisorsolnak.

A madarak ismerői szerint települések központi parkjaiban, de kertekben álló fákon is telelhetnek az erdei fülesbaglyok, örökzöldeken, de lombhullató fákon is. Főként a fák alatt halmozódó ürülék, bagolyköpet lehet árulkodó. A madarak repüléskor hajnalban vagy este számlálhatók meg, nappal pedig a fák ágain. 2020. január 24–27. között 28 dél-borsodi településen mérték föl az állományt, akkor 18 városban és faluban találták meg az erdei fülesbaglyok nyomait, és összesen 556 példányt tudtak megszámolni a nappalozóhelyeken.

(A borítóképen: Kertekben álló fákon is telelhetnek az erdei fülesbaglyok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában