Kertművelés

2021.01.15. 16:30

A küszöbön toporzékol az igazi hideg, védjük meg a kertünket!

Vannak januári tennivalók a kiskertekben, de az időjárás idén is alaposan összezavart mindent.

Horváth Imre

Forrás: Shutterstock

Az embernek Zorán örökbecsű nótája jut eszébe, miszerint „Ne várd a májust, hiszen, közelít a tél...”, mindez januárban, márciusi időjárás mellett több mint találó.

Igazán szeszélyes

Éppen négy éve indult el Kiskert rovatunk az Észak-Magyarországban, amelyben hétről hétre hívjuk fel a figyelmet az aktuális kiskerti tennivalókra, illetve igyekszünk tanácsokkal, ötletekkel szolgálni a kertészkedőknek – meg is ragadjuk a lehetőséget, hogy köszönetet mondjunk olvasóinknak a rengeteg visszajelzésért, amit ez idő alatt kaptunk. A négy év alatt pedig számtalanszor írtunk arról, hogy eleink kerti naptára lassan, de biztosan válik használhatatlanná az időjárás szeszélyének köszönhetően. A mögöttünk hagyott év pedig igazán megmutatta, hogy mennyire így van ez.

Jelenleg január második hetében járunk, de a téllel még nem sikerült összefutni, így miután az őszt végigkísérte az eső, ami nehezítette, vagy éppen ellehetetlenítette az aktuális tennivalókat most sem arról írunk, amiről egyébként januárban lehetne. Mint arról már múlt szerdai lapszámunkban beszámoltunk, mindenhol zöldelnek az őszi vetések a földeken és a kiskertekben is megeredtek a tél alá vetett magok, ismét kizöldült a fű, bimbót hozott több helyen a rózsa és megmozdult az orgona, vagy éppen hajtani kezdtek a földben hagyott virághagymák. A hideg viszont az időjárás-előrejelzések szerint még ebben a hónapban meg fog érkezni, így nem árt végigvenni, mit tehetünk az ellen, hogy nagyobb baj legyen.

Amit tehetünk

Először is, aki földben hagyta a virághagymákat, az jobban teszi, ha még a fagy érkezte előtt kiszedi. Várjuk meg, amíg a föld megszárad rajta, azt óvatosan szedjük le, és száraz, sötét helyen, ládában, papírzacskóban tároljuk. Ha a rózsa hajtani kezdett nem kell kétségbe esni, ez a virágfajta jól viseli az időjárás viszontagságait. Ha túl hosszú a növény szára és nem metszettük meg ősszel érdemes lehet kicsit visszavágni, hogy a szél, hó ne törje el, de a teljes visszametszéssel várjuk meg a tavaszt!

Az ősszel ültetett növényekkel lehet esetleg probléma nagy hidegben, ha nem tömörödött eléggé meg

a gyökerek körül a talaj, de, ha erre bőséges öntözéssel odafigyeltünk, akkor bátran hátra lehet dőlni. Ebben mondjuk a rengeteg eső pont segítségünkre volt. Ha biztosra akarunk menni, akkor lehet mulcsolni a növény körül a talajt, ami ad némi védelmet a nagy hidegben.

Növényeket, kisebb gyümölcsfákat van, aki megpróbál fátyolfóliával védeni a tél ellen. Nejlonnal nem biztos, hogy jó ötlet próbálkozni, mert ráfagyhat, illetve berohadhat alatta a növény, ha nincs elég hideg, a papír, tex­tilfélék, ha átáznak szintén ráfagynak a növényre több kárt okozva, mint hasznot.

Ha hó lenne

A gondos gazda szeme persze mindig a kertjén, növényein van, és ez nem is árt. Egyelőre nem esett hó, de, ha esni fog, akkor nem árt a gyümölcsfákat, bokrokat, cserjéket ellen­őrizni rendszeresen, mert, a hó súlya alatt – főként, ha ráfagy – könnyen törik az ág, főleg bizonyos növényfajták esetén. Van, amiért sokat nem tehetünk, ha valamely nagyobb növényben, cserjefélében véletlenül megindul a keringés a fagyok érkeztéig, akkor csak bizakodhatunk abban, hogy nem szenved komoly kárt tavaszig.

(A borítóképen: Érzékeny növényeinket védjük meg a fagytól)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában