Hagyomány

2020.12.31. 16:00

Nem csak alkalmi ital a pezsgő

Szilveszterkor, újévkor isszuk, de mindennapos italként is fogyasztható lehetne a pezsgő.

Kiss Daniel

Forrás: Shutterstock

Honnan ered a pezsgő, és milyen fajtái vannak? Dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikust kérdeztük, aki elmagyarázta nekünk, hogy miért lenne érdemes máskor is fogyasztanunk ezt a buborékos nedűt.

Dom Pérignontól a Törleyig

– Klasszikus legenda, miszerint Dom Pérignon, egy szerzetes fedezte fel a buborékos italt, de ez nem igaz – meséli Fiáth Attila. – Igazából minden bizonnyal egy véletlen folytán találhatták fel.

A hideg időjárás miatt megállhatott az erjedés, az idő előtt bepalackozott borban pedig a melegebb pincében újra elindult. Ennek következtében szén-dioxid keletkezett, ezáltal pedig buborékok képződtek. A palackok elkezdtek szétrobbanni, így észrevették, hogy mi történt. Azokból a palackokból, melyek épen megmaradtak, kóstolót vettek, és rájöttek arra, hogy ezt érdemes tudatosan is elkészíteni, erős dugóval és erős palackkal – magyarázza. – Fokozatosan elkezdték ezt az új terméket készíteni, elsősorban a franciaországi Champagne-ban, melyet a pezsgő őshazájaként tartanak számon. Ennek a területnek voltak meg a kellő adottságai, például a hűvös klíma.

Franciaországban a „champagne” termelése mindmáig nemcsak minőségben, hanem mennyiségben is példamutató, de a XIX. században – a gyártás megindulásának sorrendjében – Magyarországon, Németországban, Ausztriában, Olaszországban, Spanyolországban is elismerésre méltó termékeket állítottak elő. Magyarországon Hubert J. E. alapította 1825-ben, Pozsonyban az első pezsgőgyárat – olvasható a pezsgő történetét ismertető borászportálon. Az itthon leghíresebb pezsgőgyárat Budafokon alapította Törley József 1882-ben, termelése az első világháború végén elérte a kétmillió palackot. Több márkát magába olvasztva (BB, György–Villa, Szent István Korona) a pezsgőpiac vezetőjeként már 21 millió palack pezsgőt adott el a Törley 2019-ben.

– Nemzetközi viszonylatban sem iszunk sok pezsgőt – mutat rá Fiáth Attila. – Nemcsak a franciáktól, angoloktól, de a környező országokhoz képest is le vagyunk maradva ezen a téren.

Pezsgőt korábban szilveszterkor vagy néhol születésnapokon bontottak csak, így nem fogyott nagy mennyiségben – derül ki egy tavalyi borfogyasztási tanulmányból. Az utóbbi években viszont az importtermékek és a magyar pezsgők eladása is emelkedőben van a borakadémikus szerint.

Az ünnepek itala

– A pezsgő igazából az ünnepek itala, ez egy sok ideje megmaradt tradíció, amely nemcsak Magyarországra, de az egész világra jellemző. A pezsgőkészítők azt szeretnék elérni, hogy ne csak az ünnepek itala legyen, hanem a mindennapoké is. Ugyanaz a probléma, mint az aszúnál, amelyet szintén csak karácsonykor, ünnepekkor bontunk ki. (Ha egyáltalán felbontjuk, ha ajándékba kapjuk.) A pezsgő esetében komoly marketinggel már sikerült elvinni a másik irányba, hogy a borhoz hasonló szerepet tölthessen be.

Az emberek így, nagyrészt év vége felé vásárolják a pezsgőt – mondja a borszakértő. – A világon mindenhol feltűnik az éves eladási görbén, hogy későn van a csúcspont. Az angol piacon a „prosecco” volt, mint szintén buborékos ital, amely esetén először következett be, hogy a nyári eladások csúcspontja az év végi csúcsot is meghaladta. Ez viszont nem jellemző általában a pezsgőkre.

A pezsgőknek egyébként két fő kategóriája van: a tradicionális és a tankpezsgő. Előbbi, a hagyományos pezsgő úgymond a palackban készül, tehát a palackban keletkezik a buborék – magyarázza Fiáth Attila. – Nagyüzemibb módszer a tartályos, tankpezsgő, ez olcsóbb is. Ilyen az említett „prosecco” is, ami nem tartozik az alacsonyabb árkategóriába. A tankpezsgők általában gyümölcsös, virágos illatú, könnyedebb pezsgők, a tradicionálisak a pirítós, kenyeres, briósos illatú komolyabb pezsgők. Van átfedés is – hangsúlyozza a borakadémikus –, van kevésbé jó minőségű tradicionális és van nagyon jó minőségű tankpezsgő. Sok függ az elkészítési eljárástól is.

A legjobbak

Kérdés, hogy hogyan válasszunk jó minőségű pezsgőt.

– Az ár meghatározó a vásárláskor. A tankpezsgőknél a jó minőség az ezer forint feletti kategóriában található, ezer-kétezer forint körül már lehet jó minőségűt venni. A tradicionális, komolyabb pezsgők inkább a háromezer forint fölötti árkategóriánál kezdődnek – ajánlja figyelmünkbe Fiáth Attila. – A pezsgő végső soron bor, ugyanazokkal a hasznos tulajdonságokkal rendelkezik. Viszonylag alacsony az alkoholtartalma, a buborékossága, és a körülötte kialakult etikett miatt pedig kevesebbet, lassabban iszik belőle az ember. Ezek mind-mind amellett szólnak, hogy érdemes pezsgőt fogyasztani.

(A borítóképen: Pezsgő nélkül elképzelhetetlen a szilveszter)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában