Az Év fogása

2020.12.09. 12:30

Nagy fogásokkal szálltak ringbe, nyertek

Átadták az „Év fogása” díjat kedden délután az Észak-Magyarország szerkesztőségében.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Ádám János

A ceremónia szűk körben zajlott. Az eseményen – a járványhelyzetre való tekintettel – csak a nyertesek és a díjátadók vettek részt.

Négy hónapon át

A versenyt internetes hírportálunkon, a Borsod Online-on hirdettük meg, ide vártuk augusztustól, négy hónapon keresztül a nagy fogásokról készült fotókat és rövid beszámolókat. Havonta a három legtöbb szavazatot kapott helyezett értékes horgászajándékokkal térhetett haza, továbbá rájuk lehetett szavazni az „Év fogása” játékban.

A legtöbb szavazattal (1010) első helyen végzett Molnár Olivér elmondta, hogy a felesége nevezte be a versenyre egy 8 kilós ponttyal, egyébként évtizedek óta horgászik, mostanában leginkább Nyékládházán. Szoros küzdelemben lett a második helyezett Maczó Bence, aki még csak 15 éves, de rutinos pecásnak számít, hiszen négyéves korában már botot fogott a kezébe, eddigi legnagyobb fogásával, egy 10 és fél kilós ponttyal nevezett be a versenyre. A harmadik helyezett egy korábbi első díjas, Simon László lett, aki nem tudott megjelenni a mostani díjátadón.

A díjakat Csákó Attila, az Észak-Magyarország főszerkesztője adta át.

(A borítóképen: Maczó Bence, Molnár Olivér és Csákó Attila)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában