pásztorjáték

2020.12.23. 19:30

Diótörős betlehem

Bár rövidebb lesz, de idén sem marad el a gyerekek pásztorjátéka a Mindszenti templomban.

Detzky Anna

20201217 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország Betlehemes pásztorjátékot próbáltak Miskolcon a Mindszenti Templom Milleniumi Termében a plébánia hittanosai.

Fotó: Kozma István

Miskolc. Hagyomány, hogy a Mindszenti Plébánia hittanos gyerekei betlehemes pásztorjátékkal készülnek karácsonyra a szülők és a gyülekezeti közösség örömére. Az idei járványügyi készültség miatt feleannyi fővel, fokozott óvatosság mellett, A diótörőből adnak elő egy rövid betlehemes részletet december 24-én 16 órakor a Mindszenti templomban.

Segít jobban átélni

– Mivel egy plébániai közösséghez tartozunk, ezért karácsonykor mindig megjelent a betlehemi téma az előadásokban – mondta Hoskó Orsolya felkészítő, a Bársony János Általános Iskola hittanár-drámapedagógusa. – Tradícióvá vált, hogy mindig a gyerekek színjátéka nyitja meg a karácsonyi ünnepkört, ahová nemcsak a hozzátartozók, hanem mások is szívesen eljönnek a gyülekezetből. Az eddigi gyakorlat az volt, amióta csinálom ezeket a próbákat, hogy egy keretbe építettem bele a pásztorjátékot. Ilyen volt például A kis gyufaárus lány, vagy tavaly A diótörő.

A gyerekek mindig nagyon várják a próbákat, mert barátságok is szövődnek.

– Általában egész adventben folynak a próbák. Sok gyerek már októberben jön kérdezni, hogy mikor kezdünk, hiszen ez már beépült az életükbe. Viszont most a járványügyi helyzet miatt nem tudtuk, hogy megtarthatjuk-e az elő­adást. Idén húsz-harminc perces, énekekkel megtűzdelt előadásra kaptunk engedélyt. Mivel csak néhány alkalommal tudjuk összepróbálni, ezért a tavalyi betlehemest elevenítjük föl A diótörőből. Körülbelül tíz évvel ezelőtt még Palánki Ferenc püspök atya kért fel arra, hogy mint hittantanár és drámapedagógus készítsem fel a gyerekeket virágvasárnapi passiójátékra és karácsonyi pásztorjátékra. A gyerekekbe ezen keresztül beivódnak az ünnepi bibliai történetek. Emellett közösségformáló ereje is van a próbáknak, összebarátkoznak egymással – összegezte a tanárnő.

(A borítóképen: Próbával készülnek a december 24-i pásztorjátékra)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában