régiségvásár

2020.11.09. 13:00

Nem érződött víruspánik a vásárban

Jól megfért egymás mellett a festmény, a Trabant-alkatrész, a csónakmotor meg a horgolt karácsonyi angyalka.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Ádám János

A jelenlegi rendelkezések szerint a vásárok még megtarthatók, ezért a novemberi miskolci régiségvásárt sem halasztották el. A maszk viselése nem volt kötelező, csak ajánlott, a távolságtartásra pedig a Széchenyi utcán, több helyen kihelyezett táblákon hívták föl a figyelmet a szervezők. Ugyanezen a transzparensen kézfertőtlenítők is voltak, amelyeket használhattak a vásárlók. Jellemzően volt maszk az embereken, de inkább az idősebb korosztály tagjain. A fiatalabb generáció kevéssé tartotta fontosnak szabadtéren a maszk viselését.

Mindenki pénzt akart

A parkolók megteltek autókkal a belvárosban, de tumultus, tömeg sehol sem alakult ki. Az Erzsébet tér szomszédságában parkolót üzemeltető cég is meglovagolta a vásár kínálta lehetőséget, és – vasárnap ellenére – díjat szedett. Kígyózó sorok csak a helyi termelők sátrainál voltak, ahol íncsiklandó kolbász-, szalonna- és házisajt-illatok terjengtek a levegőben.

A meleg italok is kelendőek voltak, hiszen az időjárás igencsak csípősre és hűvösre fordult ezen az őszi vasárnapon. Az árusítók többen is azt mondták, hogy sok minden befolyásolja az érdeklődést. Most éppen a pandémia is, láthatóan kevesebb volt a nézelődő, mint ahogyan azt máskor megszokhatták. Hiszen a miskolci régiségvásárnak híre van, ide az ország minden részéről érkeznek a kereskedők. A mostani járványhelyzet azonban erre a rendezvényre is hatással van, és ezt már az előző hónapban is tapasztalták – mondta az egyik antik ékszereket árusító férfi, aki annyit elárult még, hogy Budapestről érkezett, és évtizedek óta a szakmában van. Mindig eljön Miskolcra, bár előreláthatóan nem ígérkezett nagy bevétel most; de visszajáró törzsvásárlói vannak, akiket nem akart cserbenhagyni.

Lazább forgalom

Egy másik sátornál arról számolt be a régiségkereskedő, hogy nála csak a minőségi, hibátlan árut keresik a vevők, hiszen ő csak ilyenekkel foglalkozik, de ehhez mérten az árak is magasabbak. Érezhető a lazább forgalom, de ő azt állította, ez nemcsak a járványhelyzetre fogható, hanem arra is, hogy pont egy időben van most a debreceni és a miskolci vásár, így az árusítók sincsenek itt a szokott létszámban. Egyébiránt megjegyezte, hogy már eladott barokk korabeli ón használati tárgyakat és egy antik biedermeier asztalt, ami azt jelzi, hogy van kereslet.

Az árakat nem a vírus szabja meg, attól nem lettek olcsóbbak a régiségek, hogy az emberek most inkább másra költik a pénzt. Inkább attól függ, ki honnan szerzi be, mennyi hasznot remél érte és mennyi van az adott tárgyból a piacon – mondta egy gyűjtő, aki éppen egy hölgyet ábrázoló porcelánszobrocskát vizsgált meg alaposan.

A fiatalember hozzátette: ilyen figurája van már otthon, ráadásul más hajszínnel, ami sokkal ritkább, mint a kezében lévő, mégis jóval olcsóbban, mondhatni negyedannyiért vette, mint amennyiért ezt kínálják. Újra felfedezték, ezért egyre értékesebbek a népművészeti tárgyak, hímzett terítők, falvédők, egyebek mellett ezeket és saját családjának hagyatékát árulja a vásárban – mesélte az idős hölgy. Teljesen változó, hogy éppen mit keresnek jobban és kinek mi az érték. Meglepő, hogy néha értéktelennek tűnő dolgokért mennyi pénzt hajlandóak kiadni az emberek – állapította meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában