füstmentes világnap

2020.11.19. 14:00

Nem akart beégni a barátok előtt

Van megoldás, ha le akarunk szokni a dohányzásról. Első az erős elhatározás.

Hegyi Erika

Forrás: Shutterstock

Kőrösi László még gimnazista volt, amikor rászokott a dohányzásra. Az édesapja is dohányzott, ezért úgy gondolta, hogy ez valami jó dolog lehet. Ráadásul a gimiben a fiúk körében az volt a menő, aki cigizett. Persze titokban, a vécében vagy az iskolaudvaron, a szerszámos bódé mögött.

– Felnőttkoromban már tudtam, hogy rengeteg káros hatása van a dohányzásnak, de akárhogy szerettem volna, nem sikerült leszoknom – idézte fel a régmúltat László. – Pedig különböző eseményekhez kötöttem a leszokás határidejét. Ha megtalálom az igazit, és megnősülök, leszokom. Megtaláltam, megnősültem, de leszokni nem sikerült. Ha megszületik a gyermekem, biztos, hogy leszokom. A gyermek megszületett, utána a második is, de még mindig dohányoztam. A lakásban persze nem, hiszen védtem a családom egészségét, csak a teraszon vagy az udvaron. Egyszer azonban a munkahelyemen indult egy érdekes akció. A dohányzó dolgozók közös programra jelentkezhettek, ahol biorezonanciás módszerrel lehetett megszabadulni a káros szenvedélytől. A kezelést a munkahely fizette. Természetesen elsőként vállalkoztam a programra. Igazából így is nagyon nehéz volt eldobni a cigarettát, de azért tudtam csak erős lenni, mert nem akartam a kollégáim előtt beégni, hogy akaratgyenge vagyok. Az első két hét borzalmas volt cigi nélkül, de aztán egyre könnyebb lett, két hónap után már undorodtam a dohányfüst szagától is. Tehát végül sikerült, de szerintem nem a biorezonancia miatt, hanem a saját elhatározásom segített. Ennek már több mint 15 éve. Azóta erősebbnek és egészségesebbnek érzem magam, csak annak nem örülök hogy felszedtem pár kilót – jegyezte meg László.

– A dohányzásról való sikeres leszokás elsősorban elhatározás kérdése – erősítette meg lapunknak dr. Kuzmányi Katalin főorvos, aki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház foglalkozás-egészségügyi szakellátójának volt a vezetője hosszú évekig. – Ha valaki nem dönti el magában, hogy meg akar szabadulni a cigarettától, akkor akármilyen módszert is választ, biztos hogy nem jár sikerrel.

A főorvos hangsúlyozta: a leszokást a nikotinéhség és az úgynevezett gesztuséhség teszi nehézzé. Előbbin segít, ha valamilyen nikotintartalmú szert vásárol az illető a gyógyszertárban, rágógumit, tapaszt vagy tablettát, ami nikotint juttat a szervezetbe. Ennek mennyiségét fokozatosan kell csökkenteni, hogy miképpen, az megtalálható a használati utasításban. A függőség végül megszűnik.

Pszichológussal

– Majdnem ugyanilyen nehéz megszabadulni a gesztuséhségtől. Azoktól a berögzült mozdulatoktól, cselekvésektől, amelyek a dohányzással kapcsolatosak. Például ha valaki feszült, elővesz egy cigarettát és rágyújt, mert ez oldja a feszültséget. Ha találkozik a szintén dohányos barátaival cigarettával kínálja őket, és tüzet ad nekik. Ha eszik vagy iszik valamit, rögtön úgy érzi, hogy rá kell gyújtania. Van, akinek annyira nehéz ezektől a gesztusoktól megszabadulnia, hogy pszichológus segítségére van szüksége – hívta fel a figyelmet a főorvos.

Hozzátette: olyan betegei is voltak, akik a családjukban történt változás miatt mondtak le a cigarettáról. Például a feleség megbetegedett, és nem volt szabad a lakásban dohányozni, vagy valakinek kisbabája született, és ekkor mondott le a füstölésről. Az is jó módszer, ha a barátok együtt határozzák el, hogy leszoknak, hiszen minden szenvedélybetegség esetében segít a támogatói csoport.

A főorvos felhívta a figyelmet, az interneten számtalan csodamódszert kínálnak, de véleménye szerint az egyetlen hatásos megoldás a komoly elhatározás, és a nikotin folyamatos csökkentése.

Kapcsolódó cikkek:

(A borítóképen: Elhatározás kérdése, hogy valakinek sikerül-e leszoknia)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában