Őszikék Nyugdíjas Klub

2020.11.15. 15:00

Fiatalos idős közösség

Az edelényi Őszikék Nyugdíjas Klubbal sokan egyedülálló, életre szóló élményeket szereztek.

Detzky Anna

Forrás: Olvasónk küldte

A településen egyre több szépkorú ember él, így több nyugdíjas közösség is békében megfér egymás mellett. Az Őszikék Nyugdíjas Klub a fiatalabb, frissen nyugdíjba vonultak korosztályát gyűjti egybe.

– Klubunk 2012-ben október 18-án, tizenöt fővel alakult meg egy kastély baráti körből, azzal a céllal, hogy összegyűjti a hatvanas korosztályt Edelényben – mondta Tiszolczki Lászlóné klubvezető. – Pedagógusként szívesen a kezembe vettem a csapat szervezését. Mostanra szép számmal, 98-an jöttünk össze, zömében egyedülállók. Sokan még csak készülnek a nyugdíjas éveikre, és már jelentkeznek hozzánk, hogy ne veszítsék el az aktivitásukat.

Érdekes előadások

Idén a koronavírus miatt sok program elmaradt, amit nagyon hiányolnak a tagok.

– Minden hónap első és harmadik szerdáján, délután találkozunk a művelődési központban, ha nincs járvány. Igyekszünk megülni az évfordulókat és az ünnepek tekintetében hagyományt teremteni. Évente kétszer zenés, műsoros vacsorát is tartunk. Sokszor hallgatunk egy-egy témában előadásokat. Orvosokat, gyógy­tornászt, helyi ipar- és képzőművészeket hívunk meg. A könyvtárban író-olvasó találkozókat szervezünk. A kastélyba pedig hangversenyekre, kiállításokra látogatunk el – sorolta a klubvezető.

Egészségtudatosság

Ősszel igyekeznek szabadtéri programokat is szervezni, hogy ellensúlyozzák a szoba­levegőt.

– Az őszi időszaktól kezdve általában beszorulunk otthonainkban a négy fal közé, így tagjaink igénylik a szabadtéri programokat is. Leggyakrabban a kastély kertjében szoktunk sétálni, ahol az ötéves évfordulónkon egy hársfát ültettünk. Legalább kéthavonta kirándulunk, legutóbb a Csorba-tónál jártunk. Többen már nordic walking botot is beszereztek. Szeretnénk meghívni egy szakembert, aki elmagyarázza a botok szakszerű használatát. Mivel több volt egészségügyi dolgozó is jár hozzánk, ezért jellemző a csoportra az egészségtudatosság. Többen járnak tornázni és senki nem dohányzik. Szívesen utazunk, különösen a határon túli magyarlakta területekre és nagyobb városokba, például karácsonyi vásárokba. Erdélyi utunk sajnos idén elmaradt, de reméljük, hogy tavasszal be tudjuk pótolni. Emellett rendszeresen járunk kedvezményesen Budapestre színházba – mesélte a nyugalmazott pedagógus.

Bővülő kapcsolati háló

Az Őszikék Nyugdíjas Klub jó kapcsolatot ápol más szépkorúakat tömörítő közösségekkel is a környéken.

– A településen működik egy régi nyugdíjasklub, ahová nálunk idősebbek járnak. Ők inkább a fürdőtúrákat részesítik előnyben. Emellett felvettük a kapcsolatot a Bányaipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége Borsodi Bányászok Nyugdíjas Tagozata Edelényi Alapszervezetével. Baráti kapcsolatot tartunk a kazincbarcikai nyugdíjasklubokkal. Idén két alkalommal voltunk az Idősek hónapja kapcsán szervezett rendezvényükön. Októberben Edelényben is köszöntötték a szépkorúakat a városi televízión és a közösségi médián keresztül – számolt be Tiszolczki Lászlóné.

(A borítóképen: Az Őszikék Nyugdíjas Klub tagjai, Edelényben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában