győztes meseíró

2020.10.18. 12:30

Mesében írta meg a valós problémát

Naplórészletek című írásával szeretné felhívni a figyelmet a környezetvédelem fontosságára Terhes Hanna.

Apagyi Beáta

Terhes Hanna

Fotó: Kozma István

Terhes Hanna nyerte mese kategóriában, Naplórészletek című írásával A Debreceni Nagyerdőért Természetvédelmi és Kulturális Egyesület által kiírt „Az erdő álma” című országos természetvédelmi-irodalmi vers-, próza- és meseíró pályázatot. Hanna a 10–14 éves korosztályt, valamint iskoláját, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégiumot képviselte.

A megmérettetések kedvelője

– Korábban is próbálkoztam már az írással. Az előző tanévben a Móra kiadó által meghirdetett Janikovszky Éva meseíró pályázaton indultam, különdíjas lettem. Ez volt az első rangos írói verseny, ahová beküldtem a munkámat. Ezek után figyelgettem a megjelenő irodalmi pályázatokat, illetve a magyartanárom, Zsani néni is szólt a lehetőségről. Nem volt kérdés, jelentkeztem „Az erdő álma” című felhívásra. Nagyon szeretem a megmérettetéseket, a versenyeket, szabadidőmben sokat olvasok, írok, ezért is örültem. A témához az ötletet a korosztályom gyakori időtöltése adta. Igyekeztem egy mai, modern, fordulatos történetet írni naplószerű formában, megjelentetve a digitális eszközöket, a használt alkalmazásokat és a kamaszok szokásait – mondta Hanna.

Terhes Hanna |Fotó: Kozma István

– A történetet – elkészülte után – anyukám olvasta először, akivel nem mellesleg nagyon jó a kapcsolatom, mindenben támogat. Később Zsani néninek is elküldtem a munkámat, az ő véleményére is feltétlen kíváncsi voltam. A mese nem megtörtént eseményeken alapszik, egy fikció. Természetesen ismerem a közösségi platformokat, de a Ti(K) Tok, ami mindent megváltoztatott című mesém, a Naplórészletek elsősorban figyelemfelkeltésnek szánt alkotás, a benne szereplő lányok szemléletváltozása lehet példaértékű – tette hozzá.

– Az üzenet a környezetvédelem, az állatok védelmének fontossága, valamint az, hogy a közösségi média világa helyett válasszunk valós elfoglaltságot, lépjünk ki a komfortzónánkból, tegyünk jót. Nagyon boldog voltam, amikor tájékoztattak, hogy a díjazottak közé választott egy komoly szakmai csoport, amelynek tagjai olyan jelentős személyek voltak, mint Halász Judit színművész, Balku László író, Finta Éva költő, Hajnal Éva költő, Jóna Dávid költő, Kardos M. Zsöte költő, Kozák Mari költő és meseíró. Meglepődtem, bár őszintén titkon reméltem, hogy nyerni fogok. A győzelem megerősített ismét abban, hogy a jövőben is folytassam az írást. Jutalmazásul oklevelet, érmet, értékes ajándékcsomagot kaptam. Valamint kiadják a díjazott alkotásokat, így az ünnepek idején már könyvben is olvasható lesz a munkám. A környezetvédelem mindenki számára fontos kell hogy legyen, fel kell rá hívni a figyelmet a lehető legtöbb helyen. Példát kell mutatnunk és változtatni kell a rossz szokásokon – emelte ki Hanna.

Részletek Hanna írásából

– Kedves naplóm! Ma kifejezetten nehéz napom volt. Történelemórán feleltem, irodalomból dolgozatot írtunk, matekból ismét témazáró. Huhhh… Szusszannom kell egy keveset. Végre hazaértem! Szorít az idő, mert fél óra múlva mehetek edzésre, így tanulni megint csak este fogok. Na, de mindegy! Holnap osztálykirándulás lesz a Smaragdvölgybe. Utálok az erdőben túrázni, gyalogolni a „természet lágy ölén”, egy kis vigasz talán, hogy legalább lehet egy szuper insta posztom. Zsófival majd csinálok egy nagyon menő TikTokot a tóparton. Megteremtjük a nap élményanyagát a kötelező bámészkodás helyett. Igazából nem is szeretnék elmenni a kirándulásra, mert nem történik ott semmi, csak az unalom állandó. Nem hinném, hogy bármi érdekelni fog, a tanárok majd folyamatosan magyaráznak, csak vinnyogó madarakat látok, esetleg néhány állatot és a sáros földet. Ja, és amit a legjobban utálok, hogy nincs internet, a mobilnetemet kell használnom. Kész katasztrófa!

Elindultunk. Út közben csináltunk egy szuper Insta-storyt, egy nagyon jó Snapchat-fotót és egy oltári Facebook-posztot. Kicsit lemaradtunk a csoporttól a TikTokunk miatt. Videót csináltunk. A lényege, hogy feltúrtunk egy madárfészket, leszedtünk kb. 15-20 virágot, letörtünk sok-sok gallyat és kiraktunk belőlük egy szívet. Ezt természetesen az instára is posztoltuk.

Zsófival dühösen álltunk a vitázó állatok előtt. Ideje volt megtörnöm a konfliktus után kínossá vált csendet. (...)

– Megérte? Még ha lájkot, megtekintést is kapnál érte, akkor sem tudnád helyrehozni azt, amit tettél. Ez súlyosabb bűntény, mint egy rablás. Elrabolod a természet szépségeit! Pusztítod a Föld élőlényeit! Ellopod tőlünk a lakásunkat, az otthonunkat! És ezt mind miért? Hogy pár névtelen ember jót szórakozzon rajta. Ez nem szórakozás, ez gyalázat! GYALÁZAT! – fakadt sírva a hernyó. Ööö… Kérlek, ne sírj! – próbáltam vigasztalni. Igazatok van! Mi csak rontjuk az amúgy is romló világot. (...) Ma felvettek az állatmenhelyre kisegítőnek, a Természetvédelmi Ökocentrumba előadásokat tartó kisegítőnek és az Erdészeti Munkacsoport Gyerekeknek Alapítvány diák elnökének. Ez az én álmom! Nem a TikTokhoz kapcsolódnak a terveim, hanem a természethez.

(...) Manapság szinte minden időmet a tanulásra, a természetvédelemre és mások segítésére szentelem. Anya is nagyon büszke rám! Így került minden a helyére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában