Egészség

2020.10.26. 07:00

A kiégés előszobája az égés

Manapság már nemcsak a negyvenéves korosztályt veszélyezteti a kiégés jelensége.

Detzky Anna

Forrás: Shutterstock/illusztráció

A negyvenéves életkor sok szempontból vízválasztó. Egyre többeknél jelentkezik ilyenkor életközépi válság, amelynek része lehet a kiégés is, de a kettő nem feltétlenül jár együtt. Pszichológussal beszélgettünk róla, hogyan ismerhetjük fel, hogy baj van, és mit tehetünk ellene.

– Az életközépi válság az életszakaszváltás miatt alakulhat ki, azért, mert új szerepbe kell helyezkednünk. Ilyenkor a változtatás iránti igény diszkomfortérzéssel párosul – mondta Drahos Judit tanácsadó szakpszichológus. – Az élete delét elhagyva a halál szele megcsapja az embert, és fokozottan úgy érzi, hogy szeretne valamit felmutatni saját maga vagy a külvilág felé arról, hogy eredményes. Ehhez kapcsolódhat egyfajta fáradtság, ami kiégéssel párosulhat.

Egyensúlyvesztést jelent

A kiégés bármelyik életkorban és bármely szerephez, tevékenységhez kötődően jelentkezhet.

– A kiégés előszobája az égés, tehát azok a leginkább veszélyeztetettek ebben, akik óriási vehemenciával végzik a munkájukat és minden erőforrásukat alárendelik ennek. Manapság akár az anyává válás terén is előfordulhat a jelenség, vagy fiataloknál, ha extrém teljesítményt várnak el tőlük huzamosabb ideig. Nemcsak a test, hanem a lélek is jelez, hogyha valami nincs egyensúlyban és túlfeszítjük a húrt. Ilyen lehet például, hogy nem tudunk aludni, enni, állandó görcs, nyugtalanság és szorongás jelentkezik, apátiába zuhanunk vagy épp hogy indulatosak leszünk – sorolta a pszichológus.

Melegágya a stressz

Az egyik leggyakoribb stressz­forrást a konfliktusok jelentik, amire most a járványhelyzet is ráerősít.

– A koronavírus jelenléte nincs direkt összefüggésben a kiégéssel, viszont a depresszióval lehet. Azonban még egy stresszes munkában vagy mellett is meg lehet találni azt az optimumot, hogy ne következzen be kiégés.

A kulcsszó a stresszkezelésnek a tudatos felépítése és használata. Ebbe beletartozik az, hogy kerüljük a fölösleges aggódást. A napi rendszerességgel beépített mozgás, akár egy félórás séta már hatékony stresszoldó lehet. Gyakran a helyes konfliktuskezelés, asszertivitás már önmagában segíthet. Sokat jelent az is, hogyha ventilálhatunk a környezetünkben valakinek vagy valamiben le tudjuk vezetni a feszültséget, például zenehallgatásban. A meditáció és a relaxáció szintén nyugtató hatású – ajánlotta Drahos Judit.

Kérjünk segítséget!

A túlterheltség nem feltétlenül jelent kiégést, és pihenéssel átlendülhetünk rajta.

– A kiégésnek fokozatai vannak, és minél hamarabb észleljük, annál nagyobb az esély rá, hogy még visszafordítható a folyamat. Ha feltöltődés után visszarázódunk a régi kerékvágásba, akkor még nem indultunk el a kiégési spirál útján. Mindenképpen rendszerszemléletben érdemes gondolkodni, hogy az életünk mely területén tudunk olyan változást elindítani, ami a többire is pozitívan hat vissza. A kisebb mértékű kiégésre megoldást jelenthet, ha átkeretezzük a feladatainkat, határokat húzunk és lehetőség szerint delegáljuk a terheinket. Viszont, ha a kiégés a hétköznapi életre és a munkavégzésre is negatív hatást gyakorol, akkor mindenképpen érdemes szakember tanácsát kérni. Ha valaki napok óta nem alszik, az alapvető feladatait sem tudja ellátni vagy a benne lévő állandó feszültség miatt sérülnek a kapcsolatai, az már klinikai probléma. A nagyon súlyos kiégést csak drasztikus váltással lehet orvosolni, és az adott helyzetből ki kell emelni a személyt, de ezt

a döntést jó, ha nem egyedül hozzuk meg – hangsúlyozta a szakember.

(A borítóképen: Megoldást jelenthet az is, ha átkeretezzük a feladatainkat)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában