kutyakiképzés

2020.08.16. 14:00

Kocsmai bunyó, autó őrzés, és megannyi feladat a járőrkutyák vizsgáján

Fegyelemben, akadálypályán és éles szituációkban is vizsgáztak a rendészek és kutyáik.

Tóth Balázs

Fotó: Tóth Balázs

„– Ne mozogjon!

– Miért, lerajzolsz?”

Egyebek közt a fenti, életből vett párbeszéd is elhangzott azon a vizsgán, amelyet kutya-ember járőrtrióknak szerveztek pénteken délelőtt Miskolcon, a Spider Mentőcsoport bázisán. A kérdezőt végül nem rajzolták le, de bilincsben vezették el a buliból. Két újabb kiképzett kutyás járőrpáros vizsgázott ugyanis a Miskolci Önkormányzati Rendészetnél, akik szolgálatba is állnak és lehet velük találkozni a megyeszékhely utcáin.

Bizonyítaniuk kellett

Nyolc hónapos kiképzés után vizsgáztak a járőrpárosok kutyái, akiknek bizonyítaniuk kellett, hogy fegyelmezetten szót fogadnak vezetőjüknek, jó erőben vannak és teljesítik az akadálypálya kihívásait, el tudnak látni őrző és védő feladatokat. Az életből vett szituációkban – amelyben szórakoztatóan és jól teljesítettek az intézkedés alá vont személyek is – pedig agresszív emberekkel, társaságokkal szemben is föl kellett lépniük, s ki kellett zárniuk például a zavaró zajokat és villódzó fényeket is. Olyan esetekben is bizonyítottak, amelyek nem tartoznak majd feladatkörükbe. A vizsgáztató Zsóri Zsolt értékelése szerint Darázs és King is – mindkettő igen eltérő jellem volt, amely korukból is fakadt – kitűnő felkészítést kapott és teljesítette a vizsga követelményeket.

– Ez egy személyvédelmi bemutató volt, innentől utcai személyvédelemre alkalmasak, ilyet látnak el járőrként. King nyolc éves, és eddig személykereső kutya volt, nyolc hónapja kaptam meg, és nagyrészt szabadidőben történt a képzése itt a területen – mondta Tóth András önkormányzati rendész, King vezetője. – Tizenkét órás szolgálatot lát el heti három nap, ezeket mindig egy órás felkészítés előzi meg, amikor megmozgatjuk, ellátjuk, járműbe ülünk vele. Ha küldenek valahová, akkor pedig megyünk. A kutya felér három emberrel, mindig éber, figyel, érti a dolgát, s tudnak dolgozni mellette az emberek. King 1-2 év múlva nyugdíjba megy, majd beszerzünk egy kölyköt, aki tanul tovább. A másikkal jól kijön, mindegyik kutya szocializálva van egymáshoz, ha kell, négyen mennek egy emberrel – magyarázta Tóth András.

 

Elárulta, nyolc hónapja gyakoroltak közösen, s élvezték minden percét. A vizsgán az akadálypályánál izgult, hogy teljesítse, a szituációk közül pedig a szórakozóhelyet élvezték a legjobban. Szerinte ahhoz képest, hogy eddig a mentés volt King célja, hozta a formáját.

A Spideresek választottak

Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatója elmondta, a kutyák kiválasztására a Spider Alapítvány, Lehoczki László tett javaslatot és ők is képezték ki az ebeket. Ennek végén az i-re a vizsga tette föl a pontot.

– Látványos bemutatót láthattunk, amely számunkra is több meglepetést tartogatott, hiszen a szakmai részét Lehoczki László szervezte. Kiderült, hogy a kutyák sokkal többet tudnak, mint amire a járőrnek hatáskör tekintetében szüksége van. Felkészítették őket a nagy zajra, a tömegre, nem fogadnak el élelmet idegentől, őrzik az autót, ahol hagyják őket. Magánterületi szórakozó társasággal, bulizókkal szemben is tudtak intézkedni, ebből a helyzetből a zaj, a tömeg, a fényhatás a kiemelendő, mert magánterületen nincs hatáskörünk intézkedni csak akkor, ha együttműködő a fél. Nagyon felkészült az állomány, a kutya és az emberek is. Négy kutyavezető járőr és járőrtárs már korábban elméleti és gyakorlati vizsgát tett – mondta Kovács László.

Elárulta, a triók kül- és belterületen szolgálnak, mezőőrként és gyalogos járőrként is dolgoznak. A tömegközlekedésen is hosszabb utakra képesek a kutyák, segítik a járőrök munkáját, a belvárosban nappal és éjszaka is jelen vannak a fő közlekedési csomópontokon, de a város bármely pontján találkozhatnak velük az emberek.

– A kutyákat nem támadásra használjuk, hanem támogató biztosítás jelleggel. Nagyobb magabiztosságot adnak munkatársainknak, s a kutyáknak nagy tekintélye van az intézkedés alá vont személyek részéről is. Üzennek a környezetnek, megkönnyítik, sőt, feleslegessé tesznek intézkedéseket, hiszen például a zajongó társaságok elhalkulnak – magyarázta Kovács László.

Őrző-védő jellegük van

Kifejtette, a minta a rendőrség, illetve a vám szakterület szolgált mintául, de az ő feladatellátásuk más, ezek nem keresőkutyák, hanem személyekre, tömegre gyakorolnak hatást. Őrző-védő, felügyelő jellegük van. A kutya kényszerítő eszközként is alkalmazható, ha elengedik őket, s rajtuk van a szájkosár, ráugrással leterítik az embert. Támadás elhárítására, az arányosság, jogszerűség figyelembe vételével szájkosár nélkül is bevethetők eszközt használó támadókkal szemben. A napi gyakorlatban szerencsére nem tapasztalják a közterület-felügyelők, mezőőrök, hogy ilyenre szükség lenne. A rendészetnek jelenleg négy kiképzett kutyája van, ha lesz rá lehetőség és a szakma is megköveteli, akkor lehet több is.

Lehoczki László, a miskolci Spider Mentőcsoport vezetője elárulta, Darázs és King járőrkutya kiképzést kapott, elsősorban személyvédelmi feladatuk lesz az intézkedések során, van visszatartó erejük.

– King alap engedelmessége megvolt, jó gazdát kellett keresni számára, akivel egy hangon vannak, s nagyon szépen szerepeltek, végig egymást segítették. A rendészettől választották ki az embereket, ismerték az intézkedést, a járőr dolgokat, mi adtuk a kutyás szakértelmet. Felismerték, hogy a kutyáknak mekkora értékeik vannak – emelte ki Lehoczky László.

Mint mondta, az ebek folyamatos képzés alatt vannak, most újabb dolgok jönnek számukra, az életből vett dolgokat gyakorolják. Havonta kétszer szinten tartó kiképzések lesznek számukra, de a folyamatos tréningjük, az élet lesz az igazi kihívás. A napi szolgálatban végrehajtják a tanultakat nap mint nap. Kitért arra, hogy 2018-ban két hasonló szintű kutyát már vizsgáztattak a rendészet számára, ezen felbuzdulva újabb kettőt képeztek ki. A négy közül egy mezőőri feladatot, a többi városi járőrfeladatot lát el.

– Meg szerettük volna mutatni, hogy mi hogyan képzeljük el a mai kornak megfelelő járőrszolgálatot. Fontos, hogy a kutya emberbarát is legyen, ne csak hamisnak tűnjön, az emberek tisztelettel forduljanak feléjük. Ha alkalmazni kell őket, akkor eredményesek legyenek, s megvédjék gazdáikat – árulta el a kiképzés legfontosabb célját Lehoczki László.

(A borítóképen balról: Lehoczki Éva, Szoboszlai Ágnes, Marosi Miklós, Darázs, Vígh Martin, Tóth András, King és Lehoczki László)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában