szülővé válás

2020.08.04. 07:00

Az első gyermekkel születik a család

Az első gyermek vállalása nemcsak a baba megszületését, hanem a nő anyává, a férfi apává formálódását is jelenti.

Apagyi Beáta

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Juhász Zsófia család- és párkapcsolati terapeuta és tréner a témáról legutóbb a Női Erőforrás Család és KarrierPont által megszervezett Arttér-találkozások alkalmával beszélt, most az Északkal osztotta meg gondolatait.

Kérdésekkel érkezik a hír

– A gyermekvállalást illetően szerencsések azok a párok, amelyek tudatos döntést tudnak hozni, és úgy érzik, hogy mind egzisztenciális, mind érzelmi szempontból megfelelő az időzítés. A legjobb, ha a pár tagjai már alaposan ismerik egymást, elköteleződtek egymás mellett, kialakult közöttük egy erős szövetség. Ha a kezdeti lángolás utáni összecsiszolódás jól alakul, sikerült lefektetni a közös életük alapszabályait, kialakulnak szokásaik az együttélésben, biztonságosan érzik magukat egymás mellett és őszinte vágy ébred mindkettejükben a közös gyermek iránt. Ehhez természetesen időre van szükség, együtt élő pár esetén ez minimum 2-3 évet jelent. Az első gyermek vállalása lelki-érzelmi szempontból egy „beavatás”.

A gyermek megfoganásakor egy szunnyadó énrészünk, a „szülő én” bontakozni kezd. Miután a gyermek megszületik, teljes joggal érezhetjük úgy, hogy már nem vagyunk teljesen ugyanazok, mint előtte, sőt a társunk is változott. Ez talán drámai élményt okozhat, amely ellentmondásos érzésekkel járhat, meg kell vele küzdeni lelkileg, melynek tempója és sikere nagyban személyiségfüggő. Úgy vélem, minden egyéb változás mellett, ami a gyermek születése körül történik, ez a legnagyobb kihívás – osztotta meg meglátásait Juhász Zsófia.

A szülők részéről természetes, hogy félelmek, aggodalmak törhetnek a felszínre. Ezek attól válnak fájdalmassá, hogy a szülő közben saját érzelmi szükségleteinek hiányát is átéli.

– Nemtől függetlenül mindenkiben felmerülhetnek azok a mardosó kérdések, mint például „Alkalmas vagyok a szülőségre?”, „Fojtogat a felelősség, van jogom pihenni?”. Ezeket és az ehhez hasonló kérdéseket olykor ki sem mondjuk hangosan, vagy már csak későn tesszük meg. Nagy hangsúly helyeződik arra, mennyire biztonságos a párkapcsolatunk és a családi kapcsolataink érzelmi szempontból, ettől függ, hogy érkezik-e válasz a kérdéseinkre vagy egyedül kell velük megbirkózni, amely olykor túl nagy feladatnak bizonyulhat.

A kétségek csakis a biztonságérzet által oszlanak el. Biztonságot pedig akkor él át az ember, ha eleget tud, és elég kompetensnek érzi magát, miközben szilárdan bízik a társában, családjának lojalitásában és a tágabb környezetének támogatásában is – mondta a témában járatos család- és párkapcsolati terapeuta.

A szülőség tanulható

– Ha bármelyik ponton elakadás van, felelős szülőként a megoldás keresése a cél. A szülőségnek vannak tanulható elemei. Ezeket szülésfelkészítő oktatáson, szülői készségeket fejlesztő tréningeken is elsajátíthatjuk. Ha a bizalom a szülők kapcsolatában ingott meg, és önerőből nem sikerül megoldani, javaslom, hogy merjenek szakmai segítséget kérni – folytatta a tréner.

Megjegyezte: az első gyermeküket tervező párok számára az a legfontosabb, hogy az érzelmi biztonság és erős szövetség közöttük stabillá váljon, mire a gyermek megérkezik.

Társrendezők

– Ezt önállóan elérni nem mindig könnyű, hiszen a pár tagjai kvázi olyanok, mint két „társrendező az életük filmjében”, amihez kezdetben két külön forgatókönyvvel rendelkeznek. Mivel nem azonos családból származnak, és különböző életúton érkeztek meg egymás mellé, természetes dolog, hogy különböznek a mintáik és szabályaik, a bennük élő gondolatok arról, milyennek kell lennie egy anyának és egy apának, mi a szerepe a családban és hogyan viselkedjen egy jó szülő. A terápiában azon dolgozunk, hogy a különböző „családi forgatókönyvek” tartalma elég jól igazodjon egymáshoz, feloldódjanak az ellentmondások, így kevesebb lesz a fájdalmas konfliktus a későbbiekben, és esély nyílik a békés, őszintén boldog családi életre – tette hozzá Zsófia.

Nincs tökéletes helyzet az első babára

Eszter, amikor 8 hónappal ezelőtt megtudta, hogy babát vár, eluralkodott rajta a pánik. Később, amikor sikerült megnyugodnia, már örömmel töltötte el a gondolat. Véleménye szerint nincs tökéletes élethelyzet egy baba fogadására, inkább körülmények vannak, amelyek biztonságot jelenthetnek a család számára. – Férjemmel a legnagyobb aggályunk inkább a nevelés köré szerveződik, persze tudjuk, hogy nem fogjuk tökéletesen csinálni, mégis törekedni fogunk rá. Szívesen meghallgatjuk a körülöttünk élő tapasztalt szülők véleményét, de nincs bennünk egy adott séma, amelyet követni szeretnénk, bízom az ösztöneimben. Férjem nyitottsága a hasammal együtt nőtt. Élvezi, hogy már lehet érezni, ha megmozdul, hogy az ultrahangos képeken tisztábban kivehető a baba alakja, részei, ezek által ők is sokkal közelebb kerülhetnek egymáshoz addig, ameddig meg nem születik a lányunk – mesélte a kismama.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában