kánikula

2020.08.22. 16:00

A vizes törülköző a legjobb a hőség ellen

A kánikulának a nyaralók és strandolók örülnek, de akinek dolgoznia kell...

Hegyi Erika

Fotó: Ádám János

Akármilyen meleg is van, dolgozni muszáj. A legnehezebb helyzetben talán azok vannak, akik a nyári kánikulában is a szabadban tevékenykednek. Azonban mindannyiuknak megvan a jól bevált praktikája, derült ki, amikor a Búza téri piacra látogattunk el.

30 fok a csarnokban

A csarnokba ugyan nem tűz be a nap, de itt sem könnyű, hiszen közel olyan meleg van a fedett helyen is, mint kint. Jancsurák Levente őstermelő, tej-, tejtermékeladó izzad is, mint mondja, legalább 30 fok van a csarnoknak azon a részén, ahol ő árul.

– Ez a nagy hőség jócskán megviseli az emberi szervezetet, sokkal több energia kell a munka elvégzéséhez, mint amikor 20 fok körül van. A tejre és tejtermékekre is nehéz időszak ez, hiszen fokozottan figyelni kell a higiéniára és a hűtésre. Azt vettem észre, hogy az utóbbi napokban megváltoztak a vásárlási szokások. Az emberek hajnalban és kora reggel jönnek a piacra, és olyan 11 óra körül mintha elvágták volna, már senki nem akar vásárolni – árulja el tapasztalatait Levente.

Mint mondja, a tehenek körül kinti munkát is végez, hiszen etetni, itatni kell őket. Ilyenkor a jószágok kétszer-háromszor annyi vizet isznak, mint a hűvösebb napokon.

– Felveszem a kalapomat, ha nagyon tűz nap, vizes törülközőt csavarok a nyakamba, és sok vizet iszom. Csak így tudok védekezni. A jószágok ösztönösen tudják, mit kell tenni a kánikulában, kérődzni behúzódnak az árnyékba – teszi hozzá az őstermelő.

Megreked a forróság

A virágpiacon Vágó Margit virágkötővel találkozunk, aki épp egy koszorút készít.

A keze meg sem áll, amíg beszélgetünk. Megtudjuk tőle, hogy a virágüzletben nincs túl meleg, mert megy a klíma, de kint már nem olyan kellemes. Pedig a virágok alatt gyakran kell cserélni vizet, és ha vásárló jön, akkor sem lehet bent hűsölni az üzletben.

– Az a baj, hogy hiába fedett a virágpiac, de a bádogtető alatt megreked a forró levegő. Ez aztán nem jó se a virágoknak, se a vásárlóknak és persze nekünk sem. Ahogy idősödöm, egyre nehezebb ezt elviselni – jegyzi meg Margit. – Mit tudok tenni? Nekem a vizes törülköző vált be leginkább. Hideg vizet nem iszom, mert attól csak még szomjasabb leszek.

Idős asszony ül a piac oldalában, kaprot árul. Árnyékban van ugyan, de azért a kánikula őt is megviseli. Elárulja, hogy Kónya Lászlóné Rózsikának hívják, és Megyaszóról jár rendszeresen busszal a piacra árulni.

– Nem jó ez a meleg – csóválja a fejét. – Ilyenkor rakoncátlankodik a vérnyomásom. A lányom épp hívott, hogy „anyuka, még mindig a piacon van”. Otthon az esti órákban jól kiszellőztetem a lakást, ha pedig nagyon melegem van, vizes törülközővel hűtöm magam. Az a legjobb – jegyzi meg Rózsika.

A lángossütőben

– Ha odakint 30 fok van, akkor nálunk 50 – mondja Molnárné Papp Ágnes, aki a Búza téri úgynevezett Lángosgyárban dolgozik. Sütnek lángost, tócsnit, palacsintát, és főleg azok szenvednek a melegtől, akik közvetlenül a sütő mellett dolgoznak.

– Nem tudunk mást tenni, csak rengeteg vizet inni. Egy műszak alatt elfogy fejenként két liter. Folyamatosan mossuk az arcunkat és a kezünket. Légkondit és ventilátort nem használhatunk, mert a hűvös levegőben a tészta összeesik. Az biztos, a meleg nagyon kiveszi az erőnket. Itt csak télen jó dolgozni, amikor jólesik az embernek a sütő közelsége – fogalmazott Ágnes, majd sietett vissza a lángosokhoz.

(A borítóképen: A lángososnál közel 50 fok van)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában