Gasztroprogram

2020.08.07. 18:30

A furmint, a fröccs és a lecsó ünnepe

A pincehideg borokról és a fröccsről, valamint a nyár egyik legkedveltebb ételéről, a lecsóról szólt a „Furmint, fröccs és lecsó” rendezvény a tokaji Szerelmi pincesoron.

Erdős József

Fotó: Erdős József

A hagyományos nyári programot a Kulturális Központ, Németi Ferenc Városi Könyvtár szervezte az Emberi Erőforrások Minisztériumának a támogatásával. A pincesori rendezvényen a családosokra is gondoltak, és már kora délután igénybe vehették a legkisebbek a kosaras körhintát, a népi játékok terét, de a kézműves-foglalkozások is népszerűek voltak.

Különlegességgel feldobva

A főzőversenyben természetesen lecsót készítettek a részt vevő csapatok, a legtöbben valamilyen különlegességgel feldobva a nyár könnyed ételét. Volt, aki lapcsánkát kínált mellé, de akadt, aki hallal vagy galuskával készítette el a lecsót.

A háromtagú zsűrinek így nem volt egyszerű a dolga.

– A Szépkorúak csapata, azaz a Tokaji Időskorúak Otthonának versenyzői állhattak a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára, az ezüstérmen pedig két együttes is osztozkodott. Pirint Tamást és a Soltész családi pincészetet a bronzérmes „Lecsóra ­fröccs” elnevezésű csapat követte – számolt be lapunknak dr. Fintor Gábor, a tokaji Kulturális Központ és Németi Ferenc Városi Könyvtár igazgatója, aki hozzátette, a díjazottak munkáját borral és a Fesztiválkatlan eseményeire szóló belépőjegyekkel honorálták.

A nyitott pincék borokkal, hűsítő fröccsökkel várták a közönséget, a színpadi programokban fellépett a miskolci La Barriere Jazz formáció, valamint Tóth Andi adott akusztikus koncertet. Az esemény sikerességét mutatja, hogy a szervezők a borászatokkal megegyezve már a jövő évi rendezvény időpontját is kitűzték, a tizedik Furmint, fröccs és lecsót 2021. augusztus 7-én tartják.

(A borítóképen: Készül a lecsó)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában