programajánló

2020.07.09. 14:20

Színes programok a Győri kapuban

Baba-mama klubbal, kertész klubbal és környezetvédelmi programmal várja pénteken az érdeklődőket a Kapuzörgető projekt.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Forrás: Kapuzörgető Projekt

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület KAPUZÖRGETŐ programja július hátralévő részében is számos közösségi programmal várja a Győri kapuban élőket és az ide látogatókat.

Július 10-én pénteken, délelőtt 10 órától várnak minden kedves anyukát, apukát, babát, kistesót és nagytesót a Kapuzörgető Mama-Baba Klub következő találkozójára, amelyre a kényszerszünet után, rendhagyó módon a Győri kapui játszótéren kerül sor, a Balázs Győző téri református templom melletti tízemeletes házsor mögött. A klub fő célja, hogy a Győri kapuban élő anyukák a babákkal közösségben tölthessenek el minden héten pár órát, a nélkül, hogy ehhez akár más városrészbe kelljen átruccanniuk. A kismamák, akikhez esetenként felkért előadók is csatlakoznak, kimondottan az őket érdeklő témákról folytathatnak diskurzust, miközben a babák is megismerkednek egymással.

Délután 16 órától a Győri kapu legszebb kertje, legszebb balkonja versenyhez kapcsolódó közösségi beszélgetés lesz az Ifjúsági házban (Győri kapu 27/A). Ezeken a programokon a résztvevők egymástól, illetve szakemberektől sajátíthatnak el gyakorlatias ismereteket az otthoni kertészkedéssel kapcsolatban. A Kapuzörgetők Kertész Klubjában ezúttal egy aktív helyi lakos, Greutter István, a vegyszermentes kertészkedés témakörben tart interaktív előadást. A versenyről korábban itt írtunk.

A Kertész klubot követően 17 órától a Családi tanulókör folyamat részeként környezetvédelemmel kapcsolatos programmal várják a környezettudatos érdeklődőket. A téma a Bükk és környezetének megóvása, melynek témavezető előadója Serbán Zsolt, Bükk tisztasági nagykövet. Az előadást követően kerekasztal beszélgetés is lesz a résztvevőkkel.

(A borítóképen: Egy korábbi rendezvényen)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában