alkotói pályázat

2020.06.13. 12:30

Tervezd meg a lillafüredi kisvasút centenáriumi motívumát!

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút megnyitásának idei centenáriuma alkalmából tematikus matricázást kap az egyik mozdony, a motívum megtervezésére az Északerdő Zrt. nyílt alkotói pályázatot hirdet.

Forrás: LÁEV

A LÁEV-nél az elsők között indult újra a vonatforgalom a veszélyhelyzet miatti korlátozások feloldása után, május második hétvégéjén. A „második szezonkezdet” megújult járműveket is hozott az utazóközönségnek. A LÁEV nagyfelújítása kormányzati támogatásból 2018-ban kezdődött, melynek keretében a vasúti pálya és a kiszolgáló épületek, utasforgalmi terek komplex korszerűsítésén túl a kisvasút járműparkjának döntő része is teljesen megújul, illetve új vonatok beszerzésére is sor kerül.

A munka során a járműveket „az utolsó csavarig” szétszerelték. A személykocsik között a csaknem százéves, muzeális értékű típusok esetén törekedtek a minél inkább korhű megjelenés rekonstrukciójára, illetve a többi kocsi esetében az utastér átrendezése a praktikusabb használatot hivatott szolgálni. Az első ütemben korszerűsített 10 járművet a projekt hátralevő részében további 22 kocsi és mozdony felújítása, illetve építése követi még, ezek várhatóan az év végig elkészülnek.

Centenáriumi pályázat

A pályázatra benyújtandó pályaművekkel szemben elvárás, hogy a motívum jelenítse meg a 100 éves LÁEV jellegzetességeit, tekintettel természeti-kulturális környezetére, egyedi mérnöki megoldásaira, építészeti értékeire, gördülőállományának jellegzetes, fontos darabjaira. A motívum részeként tetszőleges formában, de egyértelműen, szövegesen is meg kell jeleníteni az évfordulóra való utalást.

A pályázaton bárki részt vehet, a részletes feltételek elérhetők az Északerdő Zrt. honlapján.

(A borítóképen: A felújított mozdonyok)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában