szabadidő

2020.06.16. 16:30

Éjszakai túrával indul újra az élet Szendrő környékén

Lassan újra indulnak a Szendrői Sportegyesület Természetjáró Szakosztályának népszerű nyári programjai.

Horváth Imre

Forrás: SzSTSz

A koronavírus járvány miatt nagy elővigyázatossággal, de elkezdik a nyárra tervezett programok megvalósítását a szendrőiek.

A nyári programok különlegessége az lesz, hogy többféle mozgásformára is ösztönöznek majd az események. A „Tekerj a zöldben!” elnevezésű programhoz csatlakozott a Szendrői Sportkör, így több rendezvényén is lesz lehetőség kerékpáros túrák megtételére a gyalogtúrák mellett.

Első eseményük, a járványhelyzet követően, a június 20-a este megrendezésre kerülő éjszakai túra. Az év legrövidebb éjszakáján kerékpáros és gyalogos túra keretein belül lehet megtekinteni a Galvács környéki remek kilátópontokat – Görög bérc, Abodi kilátó – a gyönyörű nyári éjszakai fényeket.

Július első felében focitábor és kenutábort szervez a sportkör az iskolások részére. Július 18-án a Rakaca – víztározó mentén lesz lehetőség gyalogos és kerékpáros túrákra, és természetesen a Rakaca tavon túrakenuzni.

Augusztus elején a Szádvárért Baráti Kör vármentő munkálataiban terveznek a Szendrői Természetjárók részt venni.

Minden programról részletesebb tájékoztatást a weboldalukon lehet olvasni.

(A borítóképen: Az Abodi kilátó, ahová az éjszakai túra elvezet)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában