A tablet nem olyan, mint a tanár néni

Hétfőn került fel az iskolai táblákra a nagy V betű is a Vakáció! szó elejére, ugyanis véget ért a 2019/ 2020-as tanév.

Megyénkben több mint 250 közoktatási intézmény diákjainak kezdődött el kedden a nyári szünet, de olyan különös tanév ért véget, amilyen még nem volt soha.

A vírusjárvány miatt ugyanis digitális tanrendet kellett bevezetni március közepétől. A gyerekek nem járhattak iskolába, óvodába, a tantestületek pedig digitális eszközök segítségével (vagy egyéb módon) oldották meg a távoktatást. A pedagógusoknak szinte néhány nap alatt kellett kitalálniuk, hogyan tovább. Hogyan sikerült az átállás, és hogyan tanultak tovább például a hátrányos helyzetű településeken működő iskolák diákjai? Többek között erről is beszélgettünk Kovácsné dr. Nagy Emesével, a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatójával, egyetemi docenssel, az úgynevezett Komplex instrukciós program magyarországi meghonosítójával. A beszélgetés is kezdődjön rendhagyó módon, egy történettel!

Emberfeletti erővel

– Ellátogattam az egyik családhoz, mert a szülővel szerettem volna beszélni – meséli Emese. – A konyhaasztalnál (íróasztaluk nem volt) egy gyereke ült, tablettel a kezében. Magába roskadva, tanácstalanul bámulta digitális eszközét. Kérdeztem tőle: hogy megy a lecke? A gyereknek szeme ugyan nem könnyezett, de kiolvasható volt belőle, hogy mennyivel jobb lenne, ha ott lenne mellette a tanár néni, és megmondaná, hogy most melyik gombot kell megnyomni. Én pedig arra gondoltam, hogy talán a pedagógus most azt hiszi, hogy ezek a gyerekek nem tanulnak, nem törődnek semmivel. Én pedig, hogy itt vagyok a lakásában, látom, hogy szeretne tanulni, szeretne a feladatokkal foglalkozni, de nem tud. Tehát az iskolának épp az a szerepe, hogy hátránykompenzációt adjon. Mert nem minden gyereknek vannak meg otthon a tanuláshoz szükséges feltételei – fogalmazott a szakember.

És hogy mennyire fontos ez a probléma, az is jelzi, hogy a digitális tanrend ideje alatt meglátogatta azokat a dél-borsodi iskolákat, ahol a hátrányos helyzetű diákok aránya több mint 50 százalék, de kevesebb mint 80.

– Azért ezeket az intézményeket választottam, mert egy százszázalékos roma közösségben, például Csenyétén nem tudom elképzelni, hogyan lehetett volna megoldani az online tanítást. Ahol pedig kevés a hátrányos helyzetű diák, ott egészen más problémák merülnek fel. Elsőként azt vizsgáltam, hogy a pedagógusok milyen kompetenciákkal rendelkeznek a digitális oktatás terén. Mennyire érzik azt, hogy képesek bekapcsolódni ebbe a folyamatba. Azt kell mondjam, hogy emberfeletti erővel, a lehetőségekhez képest professzionális módon oldották meg a feladatot – vonta le a következtetést Kovácsné Nagy Emese.

Kutatásának eredménye szerint a veszélyhelyzet kihirdetése elején a megkérdezett pedagógusoknak csak a fele mondta azt, hogy biztonságosan használ informatikai eszközöket, azokkal tananyagot állít elő, feladatot küld velük. Aztán eltelt 2-3 hónap, és ma már a pedagógusok 90 százaléka szerzett megfelelő ismereteket a digitális oktatás terén. Tehát a tantestületekben olyan tanulási folyamat ment végbe, ami a tanárok és a gyerekek munkáját is sikeressé tette.

Nem hagyta a gyerekeit

– Az iskolavezetést és a tankerületeket is megkérdeztem, mennyire támogatják a tantestület digitális fejlődését. Mindenütt pozitív visszajelzést kaptam, szabad kezet adtak a tanároknak, azzal az iránymutatással, hogy azért ne szaladjon el velük a ló, ne terheljék túl a gyerekeket, okosan szervezzék meg a rendhagyó oktatást. A tanév vége felé, az eleinte még az átállásra nagy izgalommal készülő pedagógusok pedig már úgy fogalmaztak: „Nem látom a gyerek szemét, szeretném őt megsimogatni, ha ott lennék vele, biztosan jobban menne a tanulás.” Az általam felkeresett iskolák nem tudták száz százalékban megoldani, hogy minden diák digitális eszközön tudjon dolgozni. De a pedagógusok azt is vállalták, hogy heti rendszerességgel elvitték a gyerekekhez a füzeteket, majd összeszedték azokat. De volt olyan tanító is, aki azt mondta, nem engedi, hogy a gyermekei kicsússzanak a kezéből, és négyfős csoportokban foglalkozott velük végig. Volt, aki mesét mondott fel videóra, vagy azt, hogy hogyan kell megoldani a matekfeladatot. Tehát példaértékű energiabefektetés történt, és változatos megoldások születtek – sorolta Emese.

Kínos volt

Azzal folytatta, hogy a szülőknek egy része meglehetősen kellemetlennek érezte a digitális oktatás és tanulás időszakát.

„Olyan régen tanultam már én ezt, nem tudok segíteni a gyereknek, ez nekem nagyon kínos”, fogalmaztak. A szülők egy másik csoportja pedig ismerte a KRÉTA-t (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer), de csak ritkán vagy nem használták. Ezúttal azonban rákényszerültek arra, hogy a felületet megnyissák, megnézzék. Volt, akinek már az is sikernek számított, hogy bekapcsolta a számítógépet.

– Az elmúlt hónapok még egy hozadéka, hogy megnőtt a pedagógusok iránti tisztelet. Az egyik szülő azt mondta, ő izzad otthon a három gyerekével, mit csinálhatnak a pedagógusok az osztályban a 25-tel – idézte fel Emese. De ezzel még nem ért véget a kutatása és kíváncsisága, mert jöttek a gyerekek. Kiderült, vannak olyan nebulók, akiknek az online tanulás sokkal jobban megy, mint a hagyományos, mert egyszerűen imádja az információszerzésnek ezen formáját. A közepes képességű diákok például jeles eredményt képesek elérni a modern technikát használva. Ez körülbelül a gyerekek 10 százaléka. És ők nem azért szárnyalnak, mert a szülő vagy valamelyik családtag segít nekik, hiszen nem tudnak. A többi gyereknek pedig a második hónap felé kezdett hiányozni az iskola. Először a barátok, az osztálytársak, a közös programok, de a végén már azt mondták, hogy már a tanárok is hiányoznak.

Át kell menteni

Kovácsné Nagy Emese hangsúlyozta: nem tudni, mi lesz szeptemberben a járvánnyal, de a pedagógusoknak és intézményvezetőknek át kell gondolniuk, hogy mi az, amit a mostani krízishelyzetből át tudnak menteni a normál oktatásba. Mik a tanulságok, és mitől szárnyalhatnak a gyerekek. Mikor nem kell feleslegesen magyaráznia a pedagógusnak, mert a gyerek érti a digitális világot, és tudja kezelni az eszközöket.

További kérdés még, az otthoni tanulás miként gátolta a gyerekek szocializációját. Hiszen a társadalmi normák elsajátításának az iskola a legfőbb terepe, ha azonban a gyerekek nem találkoznak egymással, ez nem történik meg. Egyértelmű, hogy az iskolának nemcsak a tudásközvetítés a feladata, hanem a nevelés is, hangsúlyozta a szakember.

Iránymutatás a jövőnek

Kovácsné dr. Nagy Emese elárulta, a digitális tanrend ilyen szerzett tapasztalataiból tanulmány készül A Covid–19 okozta helyzethez való alkalmazkodás, többségében hátrányos helyzetű gyerekeket nevelő iskolákban címmel. Kovácsné dr. Nagy Emese legfőbb célja az volt, hogy ne vesszenek el ezen időszak véleményei, történetei, de a tanulmány fontos iránymutatást is tartalmaz a jövőbeli oktatás számára. Élőben pedig az Agria Média 2020 konferencián hangzik majd el.

(A borítóképen: Kovácsné dr. Nagy Emese)