Családi történet

2020.05.10. 07:00

Mi történt az ináncsi óriásbébivel?

Felkutattuk azt a családot, ahol annak idején egy 6 kilós kislány született.

Hegyi Erika

Forrás: ÉM

Tizenegy éve attól volt hangos a sajtó, hogy óriásbébi született Ináncson. A Tóbiás család legifjabb tagja, Kinga nem kevesebb, mint 6 kilóval jött a világra. Akkoriban egy ekkora súlyú baba csodának számított, mert ilyenre még nem volt példa. Természetesen az előre, gondosan elkészített bébiruhák mind kicsinek bizonyultak, ugyanis az újszülött baba hossza 60 centi volt. Az akkori riportok arról is beszámoltak, hogy az immár 5 tagúra gyarapodott Tóbiás család Baktakékre költözik, mert ott sikerült házat venniük többek között önkormányzati segítséggel. Természetesen nagyon örült az egész család, az édesanya a fürdőszobának, az édesapa pedig a nagy kertnek. Az édesapáról, Krisztiánról azt is megtudhatta az olvasó a 11 évvel ezelőtti írásból, hogy rutinosan pelenkázza, eteti és fürdeti a “kis” Kingát, hiszen ő már a harmadik gyermek a családban. De nem csak innen a rutin, hanem onnan is, hogy Krisztiánnak 12 fiatalabb testvére van, és a kisebbeknek annak idején ő volt a “pótmamája. “

Speciális iskolába

A napokban felkutattuk a családot, hiszen kíváncsiak voltunk, mi van velük, hogy élnek, mi történt azóta Kingával?

Az édesanyától, Tóbiásné Meczó Melindától tudtuk meg a nem túl vidám hírt, hogy a kislány, bár testileg mindig is fejlettebb volt kortársainál, a mostani osztályában is ő a legmagasabb, de több probléma van vele. Egy-két éves volt, amikor kiderült, hogy középsúlyos értelmileg akadályozott. Két-három éve pedig azzal kellett szembesülniük a szülőknek, hogy epilepsziás, nemrég pedig Gorlin-szindrómát állapítottak meg nála. Gerincferdülése miatt fűzőt és gyógycipőt kell hordania. Kinga speciális iskolába jár, Melinda viszi hetente kétszer Miskolcra foglalkozásokra. Persze most a járvány miatt ez is szünetel.

– Nehéz az élet – sóhajt az édesanya.

Elmeséli, hogy két nagyobb gyermeke is nagy súllyal született, a most 15 éves Krisztián és a 14 éves Brigitta is közel 4 kilósan jöttek a világra, de a 6 kilós Kinga annak idején valóban országos rekordnak számított.

Kicsit vidámabban teszi hozzá, hogy bár kislánya nem egészséges, de azért kommunikál, tud beszélni, járni, szobatiszta, nem agresszív, és mindenben segít, amiben csak tud, no meg ha épp van kedve.

– Nagyon szereti például, ha sütök, akkor végig ott sertepertél mellettem, és a süteménykészítés minden fázisából kiveszi a részét – mondja hangjában szeretettel az édesanya.

Fejlesztő játékok

Megtudjuk, a nagyobb gyerekek, Encsre, a Zrínyi Ilona Általános Iskolába járnak. Krisztián most nyolcadikos, szakács szeretne lenni, Brigitta pedig hetedikes, neki az az álma, hogy cukrász lehessen. Tanulmányi eredményük változó, van, amikor szorgalmasak, és jó jegyeket szereznek, máskor egy kicsit lazítanak. Azonban a mostani digitális oktatást nagyon szeretik. A telefonra érkeznek az iskolából a feladatok, azokat ők önállóan elvégzik, már nem kell nekik segítség. Kinga is kap az iskolából feladatokat, hiszen szüksége van a mindennapos fejlesztésre.

– Készségfejlesztő feladatokat végzek vele, aztán tornázunk, majd tanulunk egy kicsit. Most épp a számokat tanulja. Kézműveskedünk is, hogy a kézügyessége fejlődjön, legutóbb papírt hajtogattunk. Ha játékot vásárolok neki, az mindig valamilyen készségfejlesztő játék, hogy ügyesedjen, okosodjon. Ez sokat számít – jegyzi meg Melinda.

A kívánság

Elmeséli azt is, hogy ő otthon van a kislányával ápolásin, hiszen őt nem lehet egyedül hagyni. Intézetbe semmiképpen nem akarták adni, mert vele teljes a család. A férje, Krisztián az utóbbi időben több helyen is dolgozott, most a járvány okozta leállások miatt munkanélküli. De ha újraindul a gazdaság, akkor bizonyára talál magának munkát. És valóban, ahogy a 11 évvel ezelőtti riportban is szerepelt, Krisztián 13 gyermekes családból származik. Ő a legidősebb, úgyhogy egészen korán beletanult a kisgyermekek gondozásába, nevelésébe. Baktakéken nőtt fel, és örülnek, hogy visszaköltözhettek ide, mert Krisztián legtöbb testvére és rokona is itt él.

Végül Melinda elárulja legfőbb kívánságát.

– Tudom, hogy lehetetlen, hiszen az orvosok sem tudnak csodát tenni, de nagyon szeretném, ha Kinga is egészséges lenne. És azt is szeretném, hogy mindig tudjak neki venni egy-egy kis ajándékot, mert annak mindig nagyon örül. A testvérei, ha az iskolában kapnak például csokit, azt hazahozzák a kistestvérüknek. Szertettel bánnak vele, hiszen tudják, hogy ő beteg, és sok gondoskodásra van szüksége – fogalmaz az édesanya.

(A borítóképen: Tóbiás Krisztián, Kinga és Brigitta)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában