zene és patchwork

2020.05.29. 17:00

Mesterien varr a koncertmester

Zsófia egész élete a zenéről szól, de öt évvel ezelőtt a foltvarrásban is megtalálta az örömét.

Hegyi Erika

Forrás: Kaulics-Nagy Zsófia fotója

Kaulics-Nagy Zsófia, a Miskolci Szimfonikus Zene­kar egyik koncertmestere nemcsak a hegedűvonóval bánik mesterien, de a varrógéppel is. Kiderült ugyanis, hogy gyönyörű munkákat készít patchwork (foltvarrás) technikával.

Látható alkotás

– Születésemtől kezdve a zenében élek, hiszen szüleim a Miskolci Szimfonikus Zenekar alapító tagjai voltak. A hegedűtanulás mellett mindig szerettem rajzolni, a természetet fotózni. Később sokat kötöttem, és ruhákat is varrtam magamnak. A gyermekeim a Waldorf-iskolába jártak, ahol rengeteg kézművestechnikával foglalkoztak, akkor az üvegfestésbe szerettem bele. A patchwork már régóta foglalkoztatott, de körülbelül öt évvel ezelőtt a lakóhelyemhez közel indult egy tanfolyam. Belevágtam. A tanfolyamon megtanultunk, a patchworktechnikákat alkalmazva, táskákat, neszesszereket és egyéb használati tárgyakat készíteni – mesélt a kezdetekről Zsófia.

Azzal folytatta, hamar rájött, hogyan ötvözze a zenét a varrással.

Mániásan gyűjteni kezdte a hangjegyes, hangszeres pamutvásznakat hazai és külföldi boltokból, webáruházakból. Szatyrot, táskát, szemüvegtokot, neszesszert, díszpárnát, terítőt, falvédőt, takarót varr, de nagyon szívesen készít képeket is. Kedvence és büszkesége a Torockót ábrázoló munka. – Nemrégiben fogalmazódott meg bennem, hogy a muzsikálás egyedülálló élmény, de egy-egy koncert egyszeri, megismételhetetlen alkalom. Szükségem volt valamilyen látható alkotásra is, amit kézbe lehet venni, amit évekig lehet csodálni – árulta el Zsófia.

Csavarkulcson

Elmesélte azt is, hogy a férje viszont valóságos ezermester.

– A szüleim, a testvéreim és a gyermekeim is muzsikusok, ezért amikor megkérdezik, hogy a férjem milyen hangszeren játszik, azt szoktuk mondani, hogy csavarkulcson. Eredeti szakmája autószerelő, de néhány éve a tankerület karbantartócsapatában dolgozik, ha kell, vakol, burkol, vízvezetéket, villanyt szerel. Otthon szívesen bütyköl mások által már használhatatlannak vélt gépeket. Jelenleg épp a telkünkön álló kicsi házat bővíti, és a valamikori dzsungelből gyönyörű veteményest, gyümölcsligetet varázsolt.

(A borítóképen: Kaulics-Nagy Zsófia a férjével, Kaulics Gellérttel)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában