Nyári táborok

2020.05.22. 13:00

Lesz Kis Vakond és Erzsébet-tábor is

Az intézmények már szerveznék a nyári táborokat, csak még nem tudják a feltételeket. 

Hegyi Erika

Fotó: Kozma István

A kormány az elmúlt héten engedélyezte a nyári napközis táborok megtartását. Az intézmények már kezdenék a szervezést, de még nem ismertek a táborokra vonatkozó részletes szabályok.

A Miskolcon élő Horváth Zsuzsának egy 13 éves fia van. Az édesanyától megtudtuk, gyermeke az elmúlt években is részt vett táborokban, az iskolai drámatáborban, valamint az edzője által szervezett sporttáborban.

– Én az idén is elengedném a fiamat, hiszen hosszú ideig voltak bezárva a gyerekek, és szükségük van a közösségre. Az edzések már elkezdődtek, és nagyon boldogok voltak a diákok, hogy újra láthatják egymást, újra van egy közösség, ahová tartoznak. Most az edző csak erőnléti edzéseket tart nekik, a sportolók nem mennek egymáshoz túl közel, és betartják az egészségügyi előírásokat, a kézmosást és a fertőtlenítést. A bentlakásos tábortól sem félünk, én nem gondolom, hogy onnan haza­hozna bármilyen vírust a fiam. Szüksége van a társakra, az élményekre, az igazi nyári szünetre – érvelt Zsuzsanna, hozzátéve: ő is jár már dolgozni, vásárolni, és nem érzi, hogy különösebb veszélyben lenne.

Várják a szabályozást

Minden nyáron több helyszínen és több tematikában szervez táborokat a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. Horváth Szandra kulturális szervező lapunknak elmondta, szeretnék az idén is meghirdetni a táboraikat, de épp a napokban érdeklődött a megyei népegészségügyi főosztályon, ahonnan azt a választ kapta, hogy még semmilyen iránymutatás nincs a nyári táborok szervezésével kapcsolatban.

– Amíg nem tudjuk, milyen feltételekkel, milyen létszámmal indíthatunk csoportokat, nem hirdethetjük meg a táborokat sem. Vannak Miskolcon olyanok, akik már elkezdték a szervezést, sőt már pénzt is szedtek, de a tábor nagy felelősség, ezért mi csak akkor hirdetjük meg, ha minden feltétel tisztázott lesz. Július 13-ától tervezzük az első turnusokat, és szeretnénk az egész nyarat lefedni, hiszen tudjuk, hogy nagyon sok szülő már kivette a szabadságát. Hat telephelyünkön szeretnénk napközis tábort működtetni. Lesz közöttük művészeti, rajzos, kutyás, lovas, jógatábor, de még a helyszínek is bizonytalanok, mert nem tudjuk, hogy mikor nyitnak a most még zárva tartó intézmények – mondta Horváth Szandra.

Több száz gyermek

Egy kisebb városban is érdeklődtünk. Az Encsi Zrínyi Ilona Általános Iskola szintén sok-sok tábort szervez minden nyáron. Gyuricza Ivett igazgatótól azt tudtuk meg, hogy az idén is szeretnének táborokat hirdetni, de a tankerülettől még nem kapták meg az ezzel kapcsolatos tudnivalókat. A szülők azonban már érdeklődnek, hogy mikor indulnak a turnusok. Az elmúlt nyáron volt sport- és kézművestáboruk, de adódtak bentlakásos lehetőségek is: például a nyíregyházi Kis Vakond tábor vagy a balatoni táborozás. Ezek mind az Erzsébet-program keretében szerveződtek.

– Az Erzsébet-táborokra a tankerület fog pályázni, és amikor meglesz a létszám, akkor jelentkezhetnek a szülők. Az biztos, szigorúbb egészségügyi követelményeket kell majd betartani, mint azelőtt. A táborok nagyon hasznosak, mi nyaranta 200–300 gyereknek tudtunk ezáltal tartalmas nyári időtöltést biztosítani – mondta az igazgató.

Pereces is készül a nyárra

A Perecesi Nyári Napközi is várja idén a gyerekeket. A miskolci önkormányzat fenntartásában lévő táborban már folynak a karbantartási munkák. A gyerekek június 29-étől augusztus 7-éig tölthetnek majd itt vidám napokat. A táborba turnusonként maximum 250 gyermek jelentkezhet a törvényi előírásoknak megfelelően. Előnyt élveznek a dolgozó szülők gyermekei, ezért a jelentkezési laphoz munkáltatói igazolást is mellékelni kell. Ha mindkét szülő dolgozik, akkor értelemszerűen kettőt. A perecesi táborba 6 és 13 év között gyerekek jelentkezhetnek június 5-éig, mondta el Petruskó Norbert, a városháza szóvivője.

(A borítóképen: Perecesen már készülnek a nyárra)

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában