Van, ahol már kikelt, de még ültethető a borsó

A zöldborsó a hüvelyesek családjába tartozik. Pillangósvirágú, kis tápanyagigényű növény. Nem csupán tápanyagot von ki a földből, hanem a saját maga által előállított tápanyagból nitrogént juttat vissza. Fontos szerepe van a vetésforgóban – a harmadik szakaszban –, ugyanis felhasználhatjuk a talaj regenerálódására.

Vetéskor a sorok távolsága 12–24 centi, az alacsony növésű fajtákat sűrűbben, a magasakat ritkábban vetjük. 6-8 centiméter mély barázdát húzunk kapával. Ha a talaj száraz, akkor beöntözzük a sorokat, hagyjuk, hogy a víz leszivárogjon. Ebbe a nedves ültetőágyba szórjuk a magokat egymástól úgy 3 centi távolságra. Vetés után takarjuk be a földdel, majd gereblyével tömörítsük, hogy a mag a nedves talajjal mindenhol érintkezzen. A következő sor ne legyen kisebb, mint a borsó magassága. Így, ha nagyobb sortávolságot hagyunk, könynyebb dolgunk lesz a kapálással, feltöltéssel. Vetés után ügyeljünk arra, hogy a talaj felszínén ne maradjanak vetetlen magok, mert odavonzzák a madarakat, és azok a földből is kiszedik a szemeket.

Hidegtűrő növény

Napos helyet válasszunk, így kevésbé lesz hajlamos a megbetegedésre. Leginkább a mélyrétegű, meszes, jó táperőben levő vályogtalajokat kedveli. Hidegtűrő, már 3−4 fokon is csírázik. A lombja akár le is fagyhat, később újra kihajt, fejlődik. A száraz, nagy meleget azonban nem bírja. Az ápolási munka kapálásból áll, viszont virágzáskor és hüvelyképzéskor a locsolást meghálálja.