járvány és szabadidő

2020.04.25. 10:00

Nem lehet tudni, mikor nyitnak ki a strandok

Bár a jó idő már a nyakunkon, az idei szezonra várnunk kell.

Apagyi Beáta

Forrás: ÉM

Az üzemetetők sem tudják, hogy mikorra tehető majd a nyitás időpontja. Rendeződnie kell a helyzetnek.

A Miskolci Fürdők Kft. által üzemeltetett Miskolctapolca Barlangfürdő, Miskolctapolcai Strandfürdő és a Selyemréti Strandfürdő a veszélyhelyzet kihirdetése miatt kényszerült nyitvatartásának felfüggesztésére. Természetesen a járvány megszűnése után, lehetőségeikhez mérten, várják majd a látogatókat. Addig is a barlangfürdő Facebook-oldalán online szárazlábas túrát tehetnek az érdeklődők.

„A jelenlegi időszak alkalmat nyújt arra, hogy karbantartási munkálatokat lássunk el, építsük, szépítsük a fürdők környezetét. A Miskolctapolcai Strandfürdő építési munkálatai folyamatosak, az átadást az év végére tervezzük. Az, hogy nem tudunk kinyitni, számunkra is komoly anyagi veszteséget jelent, de a szélesedő kínálat, programok talán kárpótolnak majd minket és az idelátogatókat is” – mondta Koreny György, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője.

Reménykednek

Nincs ez másképp a Mezőkövesden található Zsóry Gyógy- és Strandfürdő esetében sem. Vámos Zoltán fürdővezető elmondása szerint minél hamarabb szeretnének kinyitni, de ez nem rajtuk múlik.

„A szakma reménykedik abban, hogy nyáron már lesz erre esély, bizakodunk egy tartalmas augusztusban. A fürdő előtt lévő gyógypark építési munkálatai lassan befejeződnek, ennek eredményeképp vendégeink egy megújult környezetbe érkezhetnek majd, és élvezhetik majd a fürdő szolgáltatásait” – tette hozzá.

(A borítóképen: Miskolctapolca Barlangfürdő)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában