tanulás otthon

2020.04.02. 13:30

Időben online, ne pizsamában

Egyetemisták eddigi tapasztalataik alapján összeállítottak egy listát, amely nemcsak a diákoknak lehet hasznos. Lássuk, melyek ezek.

Forrás: Shutterstock

A napi órarend vagy tanulási terv sokat segíthet, hiszen az órák egy része virtuálisan közvetített, a másik része pedig a nagyobb önfegyelmet igénylő, autodidakta tanulásból áll. A tanulási tervben az adott napra jegyezzük fel, hogy mely tantárgyakból mennyit szeretnénk haladni.

A megfelelő öltözet elengedhetetlen, hiszen tiszteletet kell adnunk egymásnak és a tanárainknak: ne pizsamában üljünk le a gép elé. Ez abban is segít, hogy ne hagyjuk el magunkat. Pár ilyen apróság segít a már megszokott rutinban maradni.

A pontos kezdések fontosak online is. Gyakran normális körülmények között is beleesünk abba a hibába, hogy egy lyukas óráról vagy éppen a szünet után késve érkezünk meg a terembe, ez pedig fokozottan igaz lehet a távoktatás során. Otthoni körülmények között nehezebb betartani a katonás rendet, és ne várassuk meg se a tanárt, se a társainkat. Inkább üljünk le 5-10 perccel kezdés előtt a gép elé.

Válasszunk megfelelő környezetet a tanuláshoz. Mivel a család apraja-nagyja otthon van, így könnyen előfordulnak egy-egy óra közben zavaró tényezők. Fontos, hogy kutya, macska, egyéb háziállat ne legyen a szobában, hiszen könnyedén elterelik a figyelmünket. A szobaajtót akkor is érdemes lehet becsukni a tökéletes odafigyelés miatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában