Szakember

2020.04.04. 16:00

Ha épp most romlik el a bojler…

Van, aki házhoz megy még most is, de nem árt, ha képezzük magunkat háztartási gépek karbantartásából.

Nagy-Hankó Krisztina

A szerkesztőségben dolgozó két munkatársunk is jelezte, hogy a napokban szerelőt kellett hívniuk elromlott háztartási berendezésükhöz, és a mesterek nem vállalták a munkát, mivel be kell menni a lakásba, és így elkerülhetetlen a személyes kontaktus.

Szivattyúcsere házilag

A bojler romlott el, amit csak otthon lehet megszerelni. Nagy méretű, be van építve, tehát nem szállítható – mondta fotós kollégánk, Vajda János. Felhívta a szervizet, ahol megtudta, hogy elszállítják a javítandó berendezést, de a helyszínen nem vállalják a szerelést. Ezt azonban nem lehet szállítani. Próbáltak telefonon segíteni, de kiderült, hogy nem az volt a baja a bojlernek, amire a szakemberek gondoltak. Végül János vásárolt hozzá alkatrészt, és maga javította meg.

Alkatrészt lehet kapni, ezzel nincs gond, csak ne felejtsük el, hogy ezek a boltok jelenleg délután 3 óráig vannak nyitva. Illetve még egy tapasztalatról számolt be a kolléga, hogy a legtöbb üzletben úgy szolgálják ki a vevőt, hogy már be sem léphet az ajtón, az eladó viszi ki az árut.

Bujdos Tibor fotóriporter is hasonlóképpen járt, ugyanis elromlott a mosógépe a napokban. Két szerelőt hívott föl, de egyik sem ment házhoz a jelenlegi helyzetre hivatkozva. Ezért úgy döntött, maga javítja meg a háztartási gépet. Előtte persze ki kellett találnia, mi lehet a probléma. Szivattyút kellett cserélni, amit meg tudott vásárolni, csak a gép típusszáma kellett hozzá. Az interneten megnézte, hogyan kell kicserélni az elromlott alkatrészt, és megjavította. Egyébként már sok mindent megcsinált a háztartásban saját kezűleg.

Otthon javít

Hatvanéves elmúlt, rokkantnyugdíjas, cukorbetegsége és légzőszervi problémája is van, ezért megfogadva a tanácsot, otthon marad – tudtuk meg Veres András mosógépszerelőtől. Szeretne felelősen eljárni. Nem csak magát, a családját is védi ezzel, illetve embertársait. Ha házról házra jár, esetleg fertőzhet anélkül, hogy tudna róla. Nem megy ki házhoz szerelni a járványveszély miatt. Azonban nem hagyja cserben megrendelőit, az elromlott mosógépeket megjavítja, csak azt kéri, hogy most hozzák neki házhoz. Az alkatrészt interneten rendeli, futárszolgálat hozza.

Az emberek többsége megérti. Leteszik a kapuban a gépet, ő pedig átveszi, a távolságot tartva. Majd amikor elkészült, értesíti a tulajdonost. A lehető legkevesebb kontaktussal dolgozik és él jelenleg, felesége pedig egyáltalán nem hagyja el a házat – tette hozzá a szakember.

Duguláselhárítást, csőtörést, sürgős javítási munkát végeznek, és a szerelvényüzletük is nyitva tart, de a konyhafelújításokat most elnapolták – mondta Nemes Zoltán.

Védőfelszerelésben

Az alkalmazottak csak védőfelszerelésben: gumikesztyűben, szájmaszkban, kézfertőtlenítővel mehetnek a lakásokba a szerelési munkálatok idejére. A megrendelőt arra kérik, tartsa be a másfél méteres távolságot, különösen idős ember esetében. Már az ajtóban felhívják a figyelmet arra, hogy csak akkor lépnek be a lakásba, ha megfelelő távolságot tudnak tartani.

Egyébként a javítást kérők is elvárják és kérik az óvintézkedések betartását. A szakemberek egyedül járnak mindenhová, ahová csak tehetik. A feladatokat telefonon egyeztetik. Nemcsak saját higiéniájukra figyelnek, a munkájukhoz használt gépeket is tisztán tartják, fertőtlenítik folyamatosan.

Tartják a távolságot

A már megkezdett építkezések nem állhatnak le, a megrendelőknek igyekeznek eleget tenni, és folytatni a munkát – mondta Pelsőczi József építőipari vállalkozó. Egy kis átszervezést igényelt a feladat, az anyagbeszerzés sem zökkenőmentes, de a higiénés szabályokat, ajánlásokat betartva dolgoznak tovább. Általában három-négy fő tartózkodik egyszerre az építési területen, de egymástól távol, különböző munkafolyamatokat végeznek. Autóval utaznak, a tömegközlekedést kerülik, sőt ha megoldható, mindenki külön gépjárművel érkezik. A munka jellegéből adódóan ők egyébként is kesztyűben dolgoznak, most ehhez jött alapfelszerelésként a szájmaszk.

A vállalkozó hozzátette, máskor is ügyel a dolgozókra, de most még inkább odafigyel arra, hogy használják a kézfertőtlenítőt, elég folyadékot fogyasszanak, illetve a C-vitamin-bevitelük is biztosítva legyen.

(A borítóképen: Bujdos Tibor maga javította meg az elromlott mosógépét | Fotó: Vajda János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában