Hagyomány

2020.03.03. 15:00

Harmadszor űzték el a telet

A hűvös, kellemetlen szelet jókedvvel igyekeztek felmelegíteni.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

Harmadik alkalommal rendezte meg a közelmúltban a Karcsaiak Karcsáért Egyesület a télűző mulatságot Karcsán a település nevével megegyező tó partján.

Ezzel a rendezvénnyel is a helyi hagyományok megőrzését kívánták segíteni az önkormányzattal karöltve – közölte lapunkkal Bajuszné Szabadka Márta, a szervező egyesület elnöke. Úgy gondolták: a hűvös, kellemetlen szelet jókedvvel próbálják felmelegíteni a résztvevők, amihez a sátoraljaújhelyi Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia biztosította a vidám légkört. A Karcsaiak Karcsáért Egyesület a közös szórakozás mellett a település és a bodrogközi térség aktuális hagyományait is igyekszik minden rendezvényével megeleveníteni vagy újrateremteni – tette hozzá az elnök.

Fontos a hagyományőrzés

Kiemelte azt is: 2006-ban megalakult egyesületük évente több hagyományőrző rendezvényt szervez vagy vesz részt ilyenen. Példaként említette a szerenáddal egybekötött májusfaállítást, valamint idén harmadik alkalommal rendezik meg az íz- és hagyományőrző napot, amelyen a vendégül hívott települések tájjellegű ételeket készítenek el. Ugyan most kimaradt a bemutatók sorából, de a télűző mulatság alkalmat ad másik szokás felelevenítésére is, ez pedig az úgynevezett szűzgulyahajtás, vagy ha úgy tetszik, a kikongózás, ami mai szemmel már kissé talán kegyetlen játéknak tűnik. A tehenek első kihajtásának környékén ugyanis a siheder fiatalok a párt nem talált, el nem kelt lányok portája előtt megjelentek, és kongóval a kezükben a „Húshagyó, itt maradt az eladó…” kezdetű mondókát skandálták. Az egyesületi elnök szerint ilyenkor a fiataloknak futniuk kellett, mert az apa vagy a testvérek akár a kapát vagy a vasvillát is utánuk dobták.

Jó a kapcsolat

Az önkormányzat számára is nagy segítség, ha vannak olyan civil szervezetek a településen, amelyekkel jól együtt lehet működni – közölte Milinki László polgármester. Mint kiemelte: az egyesület számtalan településre viszi el Karcsa jó hírét, a képviselő-testület leginkább azzal támogatja őket, hogy ingyen szállítják a tagokat a különböző rendezvényekre. A polgármester megjegyezte: egyre aktívabb az ifjakat tömörítő civil szervezet, a KFT, vagyis a Karcsai Fiatalok Társasága is. Legutóbbi összejövetelükön már kéttucatnyian voltak, vagyis jelentősen bővült a számuk – mondta. A megjelenteket a szervezők forró teával, borral és egy tányér finom étellel is megvendégelték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában