Dicsőség

2020.02.12. 15:00

Molekulák és atomok nyomában

Az encsi diákok életük első kémiaversenyén rögtön dobogós helyet szereztek.

Hegyi Erika

Bártfai Bence, Hajkó Liliána, Tóth Domonkos

Fotó: Vajda János

Az Encsi Váci Mihály Gimnázium három tanulója először indult a Dürer Versenyen kémia tantárgyból, és olyan jól sikerült a bemutatkozásuk, hogy rögtön harmadikok lettek a megyei fordulóban. Nem csoda, hogy az iskola honlapja is büszkén hirdeti: „A Dürer Kémiaverseny az ország egyik legelismertebb, legrangosabb csapatversenye, ahová iskolánk idén először nevezett. A 10. a osztály tanulói, Bártfai Bence, Hajkó Liliána és Tóth Domonkos, példamutató szorgalmukkal és lelkesedésükkel a megyei fordulón 3. helyezést értek el. Gratulálunk nekik!”

A napokban ellátogattunk az encsi gimnáziumba, hogy megismerkedjünk a tehetséges diákokkal, és megtudjuk, mi a sikerük titka.

A feladatsor

Bence arról mesélt lapunknak, hogy tulajdonképpen úgy kerültek a versenyre, hogy a kémiatanáruk, Bacsó Zsófia megkérdezte őket az egyik órán, kinek van kedve kémiaversenyen részt venni. És mivel ők hárman jelentkeztek, meg is alakult a csapat.

– Azért vállalkoztam a megméretésre, mert szeretem a kémiát, de versenyen még nem jártam. Kíváncsi voltam, mennyit ér a tudásom, milyen feladatokat kell majd megoldanunk, és hogy milyen eredményt tudunk elérni. Tanárnő elküldött nekünk egy feladatsort, hogy ilyen várható a versenyen, és készülésképpen ezeket gyakoroltuk. Nem voltak könnyűek. Egyénileg tanultunk, de tanárnő is sokat segített, azt mondta, ha nem értünk valamit, nyugodtan kérdezzünk. A nehezebb feladatokat közösen gyakoroltuk, és a részleteket átbeszéltük – idézte fel Bence a készülés izgalmait.

Hozzátette: A kérdések elméletiek voltak, kísérleteket nem kellett végezni. A megyei döntőt Miskolcon rendezték, a Földes Ferenc Gimnáziumban. Amikor megkapták a versenyfeladatokat, átnézték, és mindenki abban segített, amiben a legerősebb. Bence azt mondta lapunknak, hogy még nem tudja, merre indul érettségi után, mert sok minden érdekli, de lehet, hogy olyan pályát választ majd, amihez a kémia is kell.

Érdekes kémia

Liliána is azért jelentkezett a versenyre, mert szerette volna kipróbálni magát, megtudni, hogy milyen eredményt tud elérni egy komoly próbatételen. Eddig is szerette a kémiát, hiszen már 7. osztálytól tanulja.

– Rögtön megtetszett ez a tantárgy. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de kedvelem, mert érdekesnek találom. Sajnos nem volt sok időnk felkészülni, mert hirtelen jött a verseny, de amit csak lehetett, mindent átnéztünk, igyekeztünk minél több tudást elsajátítani. Az iskolában tanult tananyag nem volt elég, jócskán hozzá kellett még olvasnunk, nem is keveset. A legtöbb feladat számítás volt, akadtak nehezek is, amelyeket nem tudtunk teljesen megoldani. Egy kicsit meg is lepődtünk, amikor kiderült, hogy harmadikok lettünk – mesélte Liliána.

Elárulta azt is, hogy még nem tudja, hol tanul majd tovább, mert sok minden tetszik neki, sok minden érdekli, nehéz dönteni. Most egyébként angolos nyelvi előkészítő osztályba jár, csakúgy, mint a csapat másik két tagja.

Közösen átnézték

Domonkost is a kíváncsiság vitte a versenyre. Hiszen ki ne lenne kíváncsi arra, hogy mit ér a tudása a többi iskola diákjai között?

– Már régen érdekel a kémia. A versenyre is lelkesen készültem, bár amikor megkaptuk a feladatlapot, elég nehéznek tűnt. Engem is meglepett a jó eredményünk. Számolós feladatokat kellett megoldanunk, amiket szeretek. A versenyen nem izgultam, szétosztottuk a feladatokat hármunk között, aztán átnéztük közösen mindegyiket, és még volt idő arra is, hogy a problémásabb kérdéseket átbeszéljük közösen. Szerencsére maradt elég idő a megoldásra. Én főleg a szövegértési feladatban segítettem, de minden másban is, amit tudtam. Pontosan még nem tudom, hogy milyen pályát választok, de azt tudom, hogy valamilyen mérnök szeretnék lenni. Az is lehet, hogy olyan mérnök leszek, amihez a kémia is szükséges – fogalmazott Domonkos.

A diákoktól azt is megtudtuk, hogy természetesen nemcsak iskolába járnak és a kémiával foglalkoznak. Domonkos a szabadidejében focizni szeret, bár ma már nincs annyi ideje a sportra, mint korábban. Lili a barátaival találkozik szívesen, akikkel jókat beszélget, de ezenkívül szeret jó filmeket és sorozatokat nézni. Bence is kedveli a sportokat, leginkább az úszást. Erre a gönci uszodában van lehetősége, mert Encsen egyelőre nincs uszoda.

(A borítóképen: balról: Bártfai Bence, Hajkó Liliána és Tóth Domonkos | Fotó: Vajda János)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában