Növénytermesztés

2020.02.29. 14:30

Eljött a metszések ideje

Túl vagyunk a pálforduláson, jöhet a gyümölcsfák alakjának alakítása is.

Horváth Imre

Forrás: ÉM

Igaz ugyan, hogy éjjelente még oda, oda húzza a fagy egy kicsit a talajt, de – ha csak valami nagy vész nem üt be, mint amire azért volt példa az elmúlt években márciusban – akkor kijelenthetjük, hogy a télnek búcsút mondtuk és megérkezett a tavasz. Ez pedig azt is jelenti a kertészkedőknek, hogy itt lesz az ideje a tavaszi munkáknak is.

Meghatározó a metszés

Aki pedig megfogadta a korábbi tanácsainkat és a szerszámokat már decemberben, januárban átnézte, ha kellett javította, élezte, az most előkaphatja a metszőollót, és akár neki is láthat vele a tavaszi metszési munkának. Kertünkben ugyanis a legfontosabb tennivaló márciusban a gyümölcsfák metszése és ezt követően a lemosópermetezés (lásd külön cikkünk). A lombhullató fák – de különösen a gyümölcsfák – a lombhullás után nyugalmi állapotba kerülnek, de ilyenkor sem érzéketlenek az időjárás szélsőségeivel szemben. Ám a növények mély nyugalmi állapota a napokban véget érhet.

A népi hagyomány pálfordulásnak (január 25.) nevezte a kritikusnak vélt napot és a gazdaemberek azt tartották, hogyha a télire eltett élelem és takarmány fele még megvan, akkor nincs baj: a család és az állatállomány kitelel. „Pálnak fordulása, fél tél elmúlása” – szólt a bölcs mondás. Ugyanakkor az időjárás eléggé megváltozott az utóbbi években.

A metszéshez ismernünk kell a gyümölcsfák termőrészeit, az egyes fajok élettani tulajdonságait, a koronaformákat. Ha bizonytalanok vagyunk benne, hogy mit is kellene csinálni, és megremeg a kezünkben a metszőolló, ha egy ághoz közelítünk vele, akkor kérjünk inkább segítséget szakembertől, vagy tapasztaltabb kiskerttulajdonostól. Nem szégyen segítséget kérni, viszont egy rossz metszés évekre meghatározhatja a fa növekedését, termését – rossz irányba.

Segítségül hívhatjuk a szakkönyveket, illetve egészen jól használható oktatóvideókat is találhatunk már a videómegosztó portálokon, amelyben lépésről lépésre magyarázzák el szakemberek, hogyan és mit is kellene csinálnunk. A helyesen megmetszett korona szellős – a befelé növő ágakat eltávolítjuk –, nem túlságosan sűrű, de nem is kopasz. Őszibaracknál a levélsodrosodás, kajszinál és a szilvánál a monília károkozása csökkenthető a körültekintően elvégzett metszéssel. A sebkezelés (fagéllel) és a metszőszerszámok fertőtlenítése sem elhanyagolandó, sőt fontos dolog.

Nyugodtan csattoghat tehát az olló, kivéve, ha tulipánfánk, aranyesőnk, vagy más, tavasszal virágzó bokrunk van, ebben az esetben csak az ifjító metszéseket és a formára vágást végezzük el!

A díszbokrot radikálisan is

A nyáron virágzó díszbokrokat viszont radikálisan megnyírhatjuk. Minden előző évi ágat visszavághatunk két rügyig vagy egy rügypárig. A bokrok gyengébb hajtásait teljes egészében el lehet távolítani. Meg lehet metszeni a mandula-, a cseresznye-, a meggy-, a szilva-, az alma- és a körtefák koronáját is.

Ha az ágak túl sűrűn állnak, versengés alakul ki közöttük a fényért és tápanyagokért, a virágzás rovására. De eltávolíthatjuk a túlságosan megnőtt, a felkopaszodott, a beteg és a törött vesszőket is, ahogy az egymást keresztező, a korona belseje felé törekvő, valamint a párhuzamosan növekvő vesszőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában