Buli van!

2020.01.16. 18:15

Tunyó Emlékzenekar, Ezüst Nyár és a P. Box

Pénteken este az Ady művelődési házba várják a rockzene kedvelőit.

Az Adyban zenélnek

Forrás: ÉM

Rocklegendákra emlékeznek péntek este 7 órától az Ady művelődési házban. A P. Box 40/20-as évnyitó koncertjén két egykori tag, Varga Miklós énekes és Zselencz László basszusgitáros erősíti az alakulatot.

Zselencz „Zsöci” László, az Edda egykori basszusgitárosa 1984-ben váltotta a P. Boxból kilépő Sáfár Öcsit. „Rohánszky Janó, a P. Box hangtechnikusa megkeresett, majd Samuval és Pityivel összehozott egy hármas találkozót. Megegyeztünk, hogy az Edda-turné végeztével tavasszal csatlakozom a zenekarhoz, ősztől pedig magnókazettáról intenzíven kezdtem tanulni a Kő kövön lemez anyagát.”

Tunyóra is emlékeznek

Két vendégalakulat is segít a bemelegítésben: az esztergomi Tunyó Emlékzenekar – ők nagy sikerrel játsszák Tunyogi Péter mobilos és TRB-s dalait –, valamint az Ezüst Nyár elnevezésű formáció, amely Barta Tamás egykori LGT-gitáros életművéből válogat. Ezt a csapatot Gál Gábor, a Takáts Tamás Blues Band gitárosa vezeti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában