Hatalmas a kár

2020.01.24. 20:00

Még a tűzvész sem tántorítja el

A néhány hónapja Ausztráliban élő miskolci fiatalember mesélt arról, hogyan élte meg az eseményeket.

Nagy-Hankó Krisztina

Levegőből oltás

Forrás: Shutterstock/Illusztráció

Fotó: AFP

A január második felében napvilágot látott első becslések szerint a károk értéke eléri a 3,4 milliárd amerikai dollárt, azaz a több mint 1000 milliárd forintot. Már huszonnyolc halálos áldozata van az ausztráliai tűzvésznek, amely az emberéletek mellett egymillió állat elpusztulásához vezetett, és jelentős gazdasági károkat okoz a kontinensnyi országnak.

Mostanáig mintegy 2300 otthon esett martalékául a bozóttüzek lángjainak, és nagyjából 50 ezer négyzetkilométer égett le, főleg Új-DélWales, Victora, Dél-Ausztrália és Queensland vidéki térségeiben. A veszteségek pedig egyre csak nőnek, miközben az elmúlt napokban a tűzvész mellett heves viharokkal, jégesőkkel is meg kellett birkózniuk az ott élőknek egyes régiókban. A legnagyobb veszélyt azonban továbbra is a tűz jelenti. Februárban van Délkelet-Ausztrália legforróbb hónapja, ami márciusig tartó hőséget hozhat a térségbe, hacsak nem esik közben jelentősebb csapadék. Ami ugyanis most lezúdult nem elég ahhoz, hogy véget vessen a tüzek tombolásának.

Sokkoló volt a füst

Szeptember közepétől folyamatosan égett valahol az erdő – kezdte gondolatait Popovics Patrick, aki alig pár hete költözött ki párjához Ausztráliába, amikor jöttek az első hírek a lángokról. Ahol ők élnek, az a tűz gócpontjától repülővel kétórányira, mintegy 1000 km-re van. De a lakóhelyükön is előfordult, hogy a lakásuktól három percre lévő plázát ki kellett üríteni, mert mellette égett a bozót és veszélyes volt az épületben tartózkodni. Patrick elmondta azt is, hogy ez ott mindennapos dolog, az ausztrálok életéhez hozzátartozik, hogy erdő- és bozóttüzeket kell oltani. Emellett élik mindennapjaikat, intézik hétköznapi ügyeiket. A mostani tűzvész a korábbiaknál erősebbnek és hosszabbnak bizonyul, ezért felkapta a világsajtó. Patrick hozzátette, számára azért kicsit ijesztő volt, hogy kinézett az ablakon, és néhány napig látta a nagy füstöt.

Most jön az igazi forróság

Európában nem vagyunk ehhez hozzászokva. Már az október és a november is – ami ott még tavasz – az átlagosnál melegebb, 32 fokos volt. Nem meglepő, hogy a forróság tüzeket okoz. Az ausztrál kormány felelősségét firtató írásokat olvasta, és azt ő is látja, hogy habár jóléti állam, lenne pénz a mentésre, mégis politikai érdekek összecsapása miatt nem tesznek vagy tettek meg mindent ennek érdekében. Ausztráliában alapvetően kevés az ivóvíz, amit a parlamentben helyet foglaló zöld párt tagjai foggal-körömmel védenek. A tűz oltását emiatt hátráltatták. De mindezt ő is csak a hírekből hallotta. Félelmet soha nem érzett, persze ebben az is szerepet játszik, hogy nem érintette közvetlenül a tragédia. Azonkívül az ott élő emberek nyugalma átragadt rá is, valahogy azt érezte, nem lesz komoly baj.

Kedvesek, segítőkészek

Az eset nem tántorította el attól, hogy tovább ismerkedjen az ausztrál nemzettel, hiszen rendkívül érdekesnek tartja őket. Az emberek jó körülmények között élnek, bármilyen munkával annyit lehet keresni, hogy nincsenek anyagi gondjaik. Az ország irányítása és mentalitása – túl a tűzvész körül kialakult helyzeten – szerinte követendő példa lehetne sok más ország számára. Kedvesek, előzékenyek, barátságosak, segítőkészek, sokat mosolyognak. Patrick példákkal is szemléltette mindezt.

A hatsávos autópályán nincsenek szabályok arra, ki merről előzze meg a másikat. Ha az autós bekapcsolja az irányjelzőt, akkor a másik gépkocsivezető előzékenyen elengedi. A boltban és az utcán mindenki mosolyog a másikra, és köszönnek egymásnak. Véleménye szerint szerethető nép, habár nem annyira bensőségesek a kapcsolataik, mint mondjuk a magyaroknak, ennél kicsit felületesebbek. Még egyszer sem érezte, hogy kívülálló lenne, hiszen megszokott a nemzetek sokszínűsége. Vannak őslakosok és bennszülöttek (aboriginalok), de kevesen, elfogadóak és befogadóak, egyszerűen jó fejek – fogalmazott Patrick.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában