Nekünk királynő!

2020.01.29. 11:30

Magabiztosságot adott a verseny a borsodi Tündérszépnek

Bár Soltész Rita nem ért el helyezést a Tündérszépek 2020 versenyen, mégis gazdagabban tért haza.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Soltész Rita középen

Forrás: MW

Fotó: Szűr Annamária

Hétfő délután, szépségversenyünk záró gáláján Ritának még minden esélye megvolt, hogy megszerezze a koronát. A szerkesztőségben nagyon drukkoltunk neki, hiszen amellett, hogy egy igazán okos és bájos hölgyet ismertünk meg a személyében, tarolt az előválogatókon. Nem csak a megyei, hanem a regionális válogatóból is elsőként juttatta tovább a szakmai zsűri az országos döntőbe. Rita azonban nem keseredett el amiatt, hogy nem lett királynő, a jövőre koncentrál.

– A verseny előtt mindenki nagyon izgult, természetesen én is, hiszen ismeretlen volt az élő show, de ahogy kimentünk a színpadra, egy csapásra elmúlt a lámpalázam – kezdte az élménybeszámolót Rita. – Úgy voltam vele, hogy most már ott vagyok, és nincs min idegeskedni, kihozom magamból a legtöbbet.

Egy kérdés, egy válasz

A bikinis felvonulás után Zoób Kati álomszép estélyi ruháiban libbentek be a lányok, mint a tavasztündérek. Majd mindenkinek egy kérdésre kellett felelnie, ahogyan az a szépségversenyeken szokás.

– Az én kérdésem az volt, hogyan látom magam öt év múlva. Elmondtam, hogy számomra fontos a karrier, szeretnék sikeres lenni, amiért mindent megteszek, ezért is tanulok tovább. Szeretnék a jövőben is olyan családban és barátokkal körülvéve élni, akikre számíthatok és akik számíthatnak rám, hiszen a karrier mellett ugyanolyan fontos a család – mondta.

Rita bal szélen, 14-es számmal Fotó: Szűr Annamária / MW

Arra is kíváncsiak voltunk, mennyire ragadta el magával ez a világ, tervezi-e, hogy benevezzen máskor is hasonló megmérettetésre. Rita azt felelte, hogy a közeljövőben biztosan nem, hiszen ahogy a versenyen is mondta, most a tanulás és a karrier az első, de talán még egyetlen egyszer belevág.

Mégis nyert

A Tündérszépek versenyen bár koronát nem nyert, de új barátokat igen.

– A lányokkal fogom tartani a kapcsolatot, a szobatársammal, Gerdával például (Torják Gerda, Nógrád megye szépe – a szerk.) mindenképp fogunk még találkozni. Hasznos tapasztalatokat szereztem, elsősorban a nyilvánosságot illetően. Már nem izgulok annyira, ha mások előtt kell beszélnem, ez adott egy kis magabiztosságot, bátran ki merek állni és beszélni – foglalta össze tapasztalatait az encsi Tündérszép.

Gratulálunk, Rita! :)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában