Megáldották

2020.01.22. 13:30

Közösséget építő hagyomány

Mintegy tízéves hagyomány már a Vince-napi szőlő- és borszentelés Tokajban.

Erdős József

A szőlő- és borszentelésen

Fotó: Erdős József

Bár a szokás eredetileg a Villányi borvidékhez kötődik, mégis jó alkalom Hegyalján is az újbor megkóstolására. A Kulturális és Konferencia Központ szervezésében a történelmi

egyházak helyi képviselőivel, illetve az Európai Borlovagok Magyarországi Rendjének közreműködésével minden év elején megáldják és szentelik a szőlőtőkét, valamint a tokaji borászok újborát. S bár eredetileg a Vince-nap nem szorosan köthető Tokaj-Hegyaljához, a hagyományt egyre több településen megtartják a borvidéken.

– Tokaj a történelem folyamán kereskedőváros volt öt-hatezer lakossal. Hat vallási felekezet működött a településen, ami nem adott olyan hagyományokat, amit évszázadokon keresztül egységesen lehetett volna ápolni. A Vince–nap azonban egy kiváló alkalom az ünneplésre és az újbor megkóstolására – mondta Király László, az Európai Borlovagok Magyarországi Rendjének tokaji régióvezetője. Hozzátette, Tokaj-Hegyalja speciális helyzetben van, hiszen az országban itt kezdenek legkésőbb szüretelni a gazdák.

A Szerelmi pincesoron megtartott rendezvényen az ott működő borászatok több különlegességgel is várták a vendégeket. A szervezők pedig az alkalomra kocsonyát készítettek, felidézve ezzel a hagyományos téli népi ételeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában