Kedves üzenet

2019.12.16. 19:00

„Vigyázzatok magatokra!” – videóval kívánnak boldog karácsonyt a légimentők

A Mikulással együtt, a miskolci mentőhelikopter tövében perdültek táncra a légimentésért dolgozók.

Tajthy Ákos

Meglepetés filmmel készülnek a karácsonyra a Magyarországi Légimentésért Alapítvány tagjai és önkéntesei. A bohókás alkotással – melyet közösségi oldalukon a napokban tettek közzé – kívánnak mindenkinek boldog karácsonyi ünnepet.

Nagy Boglárka, az alapítvány alapítója lapunknak elmondta, a kuratóriummal és a légimentésben dolgozókkal együtt nagyon hálásak a tagoknak és az önkénteseknek azért a munkáért, amit az alapítvány céljainak megvalósítása érdekében végeznek.

– A kis csapat tagjaival többnyire rendezvényeken találkozhatnak a légimentésért érdeklődők. Mindennapi életükben sokrétű munkát végeznek, tanulók, akik szabadidejükben, hétvégeken és estéiken állnak oda egy-egy nemes ügy mellé. Róluk keveset hallunk, pedig velük teljes a csapat és ők azok, akik nélkül lehetetlen lenne megvalósítani egy-egy programot Ez a film velük készült és róluk, azért is hogy megmutassák, milyen velük, együtt, egy csapatban – hangsúlyozta Nagy Boglárka hozzátéve: a videó elkészítésekor először, viszont reményeik szerint koránt sem utoljára, a kis közösséggel tartott a Miskolci Vénusz női NB I.-es futsal csapatának három játékosa is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában