jótékonyság

2019.12.24. 11:30

Tetoválások a beteg gyermekek karácsonyi ajándékáért

A legutóbbi walk in day alkalmával a menhelyi állatoknak gyűjtöttek, ami elsöprő sikert aratott, most a leukémiás gyerekeknek igyekeztek segíteni.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Sokan jöttek segíteni

Fotó: Bukovenszki-Nagy Eszter

Ahogy megírtuk, a diósgyőri szurkolók akciójához csatlakozott Kiss Csaba tetoválóművész és csapata is, náluk jártunk vasárnap. A tetoválók most is hasonló érdeklődésre számítottak, azonban a várt tömeg elmaradt. Kora délutánig csak néhányan érkeztek, hogy a bőrükre varrt örök emlékkel támogassák a leukémiás gyermekeket.

Az állatok fontosabbak, mint az ember?

Ez egy kicsit csalódottsággal töltötte el Kiss Csabit és barátait. Ekkor azonban nyílt az ajtó, és befutott két vendég, Eszter és Balázs. Majd a délután folyamán folyamatosan érkeztek a jótékonykodni vágyók.

– Örülök, hogy jó helyre megy a pénz, ráadásul régóta szerettem volna tetováltatni még egyet. A nemes cél pedig megadta a kezdő lökést, hogy eljöjjek – mesélte Eszter.

Akadtak olyanok is, akik elsősorban azt használták ki, hogy nem kell időpontot egyeztetni, hanem „soron kívül” tetováltathattak a méltán népszerű művésszel. Csabi ugyanis a jövő nyárig teljesen be van táblázva.

Karácsonyi ajándék

– A férjem nem tudott nekem mit kitalálni karácsonyra, úgyhogy meglepett azzal, hogy elhozott tetováltatni. Egész évben igyekszem jótékonykodni, minden hónapban támogatom a Magyar Élelmiszerbankot, minden év decemberében pedig a hajléktalanszállóra viszünk ruhákat és tartós élelmiszert. Fontos számomra, hogy a lehetőségeimhez mérten segítsem a rászorulókat és a fontos ügyeket – mesélte Veronika.

Nem csak tetoválással segítettek, többen betértek játékokkal, plüssökkel, ők ezzel szeretnének örömet szerezni a GYEK-ben karácsonyozó kicsiknek.

Csatlakozott Szabó Nándor, a diósgyőri szurkolók részéről, aki az egyik szervező, őt ugyancsak „mikrofonvégre” kaptuk.

– Negyedszerre rendeztük meg a jótékonysági „körutat” és az eddigi tapasztalatok alapján nyugodtan mondhatom előre, hogy ismét rekordot döntünk. Több helyről összeszedtük már a dobozokat, és elég szép összeg gyűlt össze. Emellett több cég is felajánlott 100 ezer forintot, így biztos, hogy megdöntjük a tavalyi körülbelül félmillió forintos adományt – kezdte a beszámolót Nándor. – Eddig szerencsére sikerült minden évben elérni és túlszárnyalni a kitűzött célt. Ebben a marketingnek is fontos szerepe van, hiszen ha nem tesszük közzé minél több helyen, nem jut el az emberekhez. Ez annak is köszönhető, hogy évről évre látják, hogy valóban jó helyre került, amit adtak, mert bemutatjuk, miket vásároltunk a pénzből, mivel segítettük a kórházat. Látják, hogy megbízhatóak vagyunk, így egyre több embernek nyerjük el a szimpátiáját és a bizalmát.

A dobozokat tavaly elég későn tettét ki, körülbelül másfél hét állt rendelkezésre, hogy megvalósítsák az elképzelésüket. Idén azonban gyorsabban kapcsoltak, és három hete kezdték el a gyűjtést. Túl korán sem érdemes elkezdeni, mert komolytalanná válhat az egész, így a „fináléban” egyre kevesebben vesznek részt a gyűjtésben. Illetve az ünnepek közeledtével jön meg az adakozó kedv is a tapasztalatok szerint, ez az időszak az, ami a legjobban megmozgatja az embereket. Ezt is meg kellett tanulniuk beidőzíteni, és most el is találták, hogy kellő idejük lesz, tette hozzá a szurkolók „szóvivője”.

Arra is kíváncsiak voltunk, miket szereznek majd be a GYEK-ben karácsonyozó kicsiknek.

– Az egyik cég felajánlott három asztali számítógépet, nekik ezúton is szeretnénk megköszönni, mert erre már nem lesz gondunk. Minden évben vásárolunk műszaki cikkeket, DVD lejátszót és meséket például, vagy amire éppen szükség van. A gyerekek ajándékcsomagot kapnak, akik nem mehetnek haza az ünnepekre, őket valamivel nagyobb ajándékkal lepjük meg, de természetesen attól is függ, hogy éppen hány kis beteg van bent, ők hány évesek. Ebben a kórházi dolgozók sokat segítenek nekünk. December 23-án ezt megtudjuk, utána indulhat a vásárlás – folytatta Nándor. – Mivel egy-egy játékot a gyerekek megszeretnek, és hazavisznek, igyekszünk ezeket pótolni, társasjátékokat például mindig viszünk, hogy tudjanak közösen játszani. Tavaly a több mint félmilliós adománynak köszönhetően az ajándékozásunk a leukémiás osztály mellett kiterjedt a sürgősségi, égési és koraszülött osztályra is, reméljük, hogy idén is minél több kisgyermeknek tudunk segíteni és örömet szerezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában