Tündérszépek 2020

2019.11.08. 19:00

Viki, a céltudatos fodrász

Szeretnénk szavazásra buzdítani olvasóinkat, hogy megyénk Tündérszépei továbbjussanak a regionális fordulóból. Hogy meghozzuk a kedvet, picit közelebbről is megismerhetik most a négy csodaszép lányt.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Végül, de nem utolsósorban Bitó Viktória, a zsűri általi második helyezést elért Tündérszépünk enged kicsit közelebbről betekintést az életébe.

Viki fodrásznak tanul, májusban fog érettségizni, kislánykora óta ez érdekelte. Az érettségi után következik az egy év szakma, ami közben szeretné építeni a vállalkozását, saját fodrász szalont akar majd nyitni. Később akár kozmetikusnak is tanulna, hiszen mindenképp a szépségiparban képzeli el a jövőjét. A családtagjainak, ismerősöknek is mindig ő csinálja a frizuráját, ha valamilyen alkalomra készülnek, igyekszik folyton fejlődni és gyakorolni. Csak fodrászként tudja elképzelni magát a jövőben, tehát a vállalkozásának sikerülnie kell.

Korábban évekig néptáncolt, aztán az iskola mellett dolgozni is kezdett, így nem maradt rá ideje. Most is eléggé zsúfoltak a napjai, most csinálja a jogosítványt, decemberben lesz a forgalmi vizsgája lesz. Ezért nem igazán van szabadideje, de ha mégis, akkor pihen és a családjával, barátaival tölti az időt és magával is foglalkozik egy kicsit.

Azt mondta magáról, hogy igen erős jelleme van, nagyon határozott, nem enged az elképzeléseiből. Az esetek többségében meg is valósítja azokat, akár arra is, amire mások azt mondják, hogy nem fog sikerülni, számára nincs lehetetlen.

Vikinek az a legfontosabb az életben, hogy azt a hátteret és életet, amit az édesanyja megteremtett nekik, azt később majd ő is meg tudja teremteni. Anyukája emiatt az egyik példaképe is. Mindig kertes házban lakott, nem tudná elképzelni magát bérházban, és mivel a családi házhoz kutya is dukál, álma egy husky. Most van egy hófehér kuvaszuk, a két kutya pedig nem férne meg egymás mellett, ezért ez egyelőre távoli terv marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában