Tündérszépek 2020

2019.11.07. 19:00

Barbi, a tetovált focista tündér

Szeretnénk szavazásra buzdítani olvasóinkat, hogy megyénk Tündérszépei továbbjussanak a regionális fordulóból. Hogy meghozzuk a kedvet, picit közelebbről is megismerhetik most a négy csodaszép lányt.

Bukovenszki-Nagy Eszter

Huncsik Barbara a zsűri harmadik helyezettje mesél magáról most egy kicsit bővebben.

Barbiról most tudtuk meg, hogy nem csak úgy szereti a focit, hanem játszotta is: korábban ugyanis Egerben tagja volt egy megyei női focicsapatnak hat évig, amellyel országos versenyre is eljutottak. Sajnos a sok utazás miatt ezt nem tudta összeegyeztetni az iskolával, így két éve befejezte futballista pályafutását. Ha szurkolni kell, akkor a Manchester United meccseit nézi szívesen, árulta el.

Bár a sport helyett a tanulást választotta és el is végzett egy kereskedelem és marketing szakot, szeretett volna továbbtanulni. Azonban az élet úgy hozta, hogy el kellett kezdenie dolgozni, viszont még nem adta fel, hogy képezze magát. Barbi nagyon szeretne tetoválóművész lenni. Szépen rajzol, régebben megrendelésre készített portrékat, ezzel egészítette ki a zsebpénzét. Mondják is gyakran a barátai, hogy milyen kár, hogy abbahagyta, de a lány azt mondja, mindenre nincs idő…

Mindig úgy gondolta, hogy a csupasz bőr unalmas, de a másik véglet sem tetszik neki, amikor valaki „agyon van varrva”. Szerinte a tetoválás lényege az, hogy számunkra fontos dolgokat viseljünk a bőrünkön, ha úgy döntünk, hogy az önkifejezés ezt a formáját választjuk. Amiről az ember eszébe jut egy emlék, egy ember, ami jó érzéseket idéz fel. Az ő testét is szép tetoválások díszítik, amiről azt mondta, hogy csak olyat varrat magára, ami jelent is valamit, csak úgy hóbortból, mert jól néz ki egy adott minta, nem.

A jövőbeli céljairól is kérdeztük a borsodnádasdi lányt. Jelenleg vezetni tanul és nagyon várja, hogy jogosítványa legyen, most ez az elsődleges. Utána pedig szeretne külföldre menni dolgozni, hogy anyagi biztonságot teremtsen és jobban tudjon haladni az álmai felé. És hogy mik az álmai? Mint korábban említette, az, hogy tetoválóművész legyen. Ehhez szeretné megteremteni a hátteret, hogy megtanulhassa ezt a szakmát. Miután megtanul szépen tetoválni, szeretne utazni és világot látni.

Barbi könnyen meg tudja magát szerettetni az emberekkel, mert mindenki felé nyitott, jó kedélyű, szeret segíteni az embereknek. Pultosként dolgozik, mondhatni „kocsmapszichológus” is, hiszen sokan elmesélik neki gondjukat, elpanaszolják a bánatukat, Barbi pedig úgy érzi, sokszor már az is segítség, ha meghallgatja a vendégek panaszát.

A legfontosabb számára a család, az összetartás és hogy tudjon kire számítani. Szerinte nem igaz, ha valakinek 30-40 barátja is van, mert az igaz barátok kevesen vannak. Aki ezt állítja, az csak népszerű akar lenni, de ha igazán problémája van, akkor ezek az emberek sehol sincsenek, nem tud rájuk számítani. A másik fontos dolog, hogy mindig legyen célja, ami felé halad, hajt, és amiért mindent megtesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában