Idősek

2019.06.02. 16:00

Nyitottak az életen át tartó tanulásra

Rendszeresen készít felméréseket az idősek társadalmi aktivitásáról és érdeklődési köréről a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány.

Dr. Dobos László

Forrás: ÉM

Rendszeresen készít ezres nagyságrendű felméréseket város és megyeszerte az idősek társadalmi aktivitásáról és érdeklődési köréről a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány – tudtuk meg dr. Dobos Lászlótól, a kuratórium elnökétől. A 2009–2010-es kérdő­íves kutatás adatai a szervezet honlapján olvashatók.

„60 és 80 év közötti hölgyek és urak vettek részt a felmérésben. A szépkorúak szabadidős és egyéb kulturális tevékenységekben, közösségi életben való aktivitását alapvetően meghatározza jóllétük. Szabadidejében a válaszadók 11 százaléka néz szívesen televíziót, rögtön ez után az olvasás és a séta következik a kedvelt tevékenységek között, de a sport már nem említhető meg itt. Az egész életen át tartó tanulás témaköréhez kapcsolódóan több mint felük kapcsolódna be valamilyen képzésbe, de 72 százalékuk nem gondol arra, hogy így szerzett tudásukat újra a munkaerőpiacon kamatoztassák” – olvasható a honlapon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában