Hétköznapi hősök

2019.06.26. 12:30

Búcsúvideó a diákoknak

Immár második alkalommal keressük a hétköznapi hősöket: ezúttal a pedagógus jelöltjeinek portréit olvashatják.

Pap Gyula

Kiss Zoltán, a Herman Ottó Gimnázium magyartanára

Fotó: Ádám János

Kiss Zoltán, a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára 17 éves korától tudta, hogy pedagógus szeretne lenni. Az volt az az időszak életében, amikor a szentesi gimiben három pedagógus is döntően hatott a személyiségére, gondolkodásmódjára, erkölcsi fejlődésére. Ha egy hivatás ilyen meghatározó módon tud hatni az emberre, akkor én ezt szeretném csinálni – gondolta akkor. Már a főiskolán kiderült, hogy közel tud kerülni a gyerekekhez, el tudja fogadtatni magát és tud hatni rájuk. Akkori tanára, Antalné Szabó Ágnes, aki középiskolai tankönyvek szerzője, javasolta, hogy próbálja ki magát a középiskolában is; ő keresett neki gyakorló gimnáziumot. Vizsgatanítását videóra rögzítették, s használják ma is a metodikaórákon.

Sokféle tanítvány

A diploma megszerzése után az Eötvös József Művészeti Szakközépiskolában kezdett el tanítani. Mivel sokféle képzés volt megtalálható itt (a szakmunkásképzés, szakközépiskola, ifjúsági tagozat, művészeti képzés, technikusi képzés), mindenféle életkorú és érdeklődésű tanulókat taníthatott. Kudarc­élményei az elmúlt húsz évben nem voltak, ugyanakkor nagyon sok pozitív érzéshez és élményhez jutott.

Tanítványaival közvetlen a kapcsolata, a már elballagottak rendszeresen visszajárnak.

Kezdetektől kereste a le­hetőségeket, hogy minél tökéletesebb és érdekesebb órákat tartson. Kezdő pedagógusként késő estig készítette az óravázlatokat, s amikor 4-5 év elteltével úgy érezte, hogy végre kész van, kezdhette az egészet elölről, mert elégedetlen volt az eredménnyel.

Elektronikusan

Papíralapú jegyzeteit folyamatosan tette át elektronikus formába, hogy minél egységesebb és esztétikusabb legyen. Ennek érdekében 2004-ben OKJ-s számítógép-kezelői vizsgát is tett. Így most már az egyéb pedagógiai feladatokat is számítógépen készíti el. Ez adta az ötletet arra, hogy a felhalmozódott anyagot rendszerezze, és egy könyvet készítsen belőle. A könyv – mely egy helyi nyomdában magánkiadásban jelent meg évről évre – nagy népszerűségnek örvendett nemcsak a saját iskolájában (az iskola összes tanulója használta), hanem a környező középiskolákban is. Ma már mindez PowerPoint formátumban minden diákja számára elérhető.

2019 februárja óta mestertanár.

Bombasiker a YouTube-on

A színház, a színházra való nevelés is érdekelte. 1995-től kollégájával, az amúgy mérnöktanár Petendi ­Györggyel évről évre diákoknak szóló egész estés színházi elő­adásokat készítettek, melyeket a megye középiskoláiban is folyamatosan bemutattak. Sóska, sültkrumpli című darabjukat a Miskolci Nemzeti Színház is kétszer a műsorára tűzte.

Aztán a Herman Ottó Gimnáziumban 2016-tól irodalmi alapanyagokból és tanítványai munkáiból videóklipeket kezdett el készíteni (A jó tanuló felel, Óda stb.) egyrészt azért, hogy a tehetségek ki tudják bontakoztatni tudásukat, másrészt izgalmasabbá, színesebbé tegye az oktatást.

2018-ban is videóetűdök készültek a végzősök szalag­avatójára, majd ezután forgatták le a We Are The World című klipjüket, amely hatalmas népszerűséget szerzett az iskolának, de a ballagásra készült „…az emlékem vagy…” című opusz is rövid idő után a 65 ezer megtekintés fölött jár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában