Premier

2025.03.21. 21:07

Deniz és országunk egyik legjobb énekesnője újra együtt

Az énekes március 27-én, csütörtökön új videóklippel debütál. Deniz ezzel a partnerével már nem először dolgozik együtt.

Deniz és országunk egyik legjobb énekesnője újra együtt

Deniz albumának első dala debütált

Fotó: Deniz facebook oldal

Deniz kétszeres Fonogram-díjas, többszörös arany- és platinalemezes magyar rapper, énekes és dalszövegíró március 28-án pénteken minialbumot jelentet meg, ami három plusz egy dalt tartalmaz majd.

Deniz
Deniz újra Orsovai Renivel dolgozik 
Fotó: Deniz facebook oldal 

„Egy nagylemezt bontottam fel több részre és ennek gyakorlatilag az első része debütál most. A három dalból kettőhöz videóklip is készült, amit Galler András, Indián rendezett. Nekünk a leghangsúlyosabb az a Nincs a földön címet viseli, amit Orsovai Reni közreműködésével készítettünk el”- mondta el kérdésünkre az előadó.

Deniz nem először nyúl a hazaszeretet témájához

Az énekes kérdésünkre elmondta, hogy Orsovai Renivel 2018 óta dolgoznak együtt, az énekesnő először a zenekarba érkezett vokálozni, majd készítettek közösen több dalt, amelyek sikeresek lettek. Hasonló témában is született már alkotás, ami az Ide várnak vissza címet viselte. Ez arról szólt, hogy akik elmentek Magyarországról, azoknak is itt van a helye országunkban.

Itt van dolgunk

„A most debütáló dal lényege, hogy jelenleg van egy olyan közhangulat az országban, hogy innen el kell menni. Mi a dalunkban ennek ellenkezőjét szeretnénk hangsúlyozni, hiszen bár vannak problémák nem feltétlenül ez a megoldás. Aki elhagyja a hazáját nem biztos, hogy másik helyen jobban fogja érezni magát. Mert aki magyarnak született, annak ez az ország a hazája és nekünk itt van dolgunk” – hangsúlyozta Deniz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában