Buliajánló

2020.08.21. 16:00

Buli van, irány a táncparkett!

A koronavírus-járvány okozta leállás után kissé késve indult be az ide nyári buliszezon, ráadásul a létszám korlátozások is érvényben vannak. De ez ne tartson vissza senkit a bulizástól, mutatjuk, hova lehet menni mulatni!

Augusztus 21., péntek

20.45 Müller Péter Sziámi AndFriends + Romano Drom a Teatrom Fesztiválon

A koncertet a miskolci sportcsarnokban rendezik meg.

Müller Péter Iván „Sziámi” költő, dalszerző, énekes, filmrendező, kulturális szakember. Nevelőapja Müller Péter író, akit édesapjaként tisztel, és akivel több művet készítettek közösen. A magyar alternatív kultúra egyik meghatározó egyéniségeként tartják számon. Müller Péter szövegei, és zeneszerzőtársa, Gasner János sajátos, megkötésektől független zenéje alapozta meg zenekaruk, a Sziámi (eredetileg Sziámi Sziámi) sikerét. A Sziámi együttes megalakulása óta jó néhány tagcserén átesett, többször teljesen átalakult. A dalokat minden új felállás sajátos feldolgozásban játszotta. Gasner János 2009-es halála után Müller bejelentette, hogy a szerzőtárs halálával a Sziámi zenekar, mint olyan, megszűnt létezni. Azóta saját, teljes nevén, illetve 2012-től a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekarral, valamint Szakcsi Lakatos Bélával (Pianissimo! Duó), Kirschner Péterrel (Felevad duó) és más zenészekkel lép fel. 2019 őszén az Erkel Színházban adott „életHű” koncertet.

22.00 Macaréna est a miskolci Block Bistróban

Rezidens: Márton boy.

A Macaréna party egy este, amikor a legjobb popsirázós csajos zenék szólnak. Jó ideje (főként nyugatabbra) nemigen rendeznek olyan esküvőt, amin nincs macarena tánc. Naná: azok házasodnak, akik a Los Del Rio slágerének robbanásakor tinidiszkókban, klubdélutánokon mutatták be a tévéből ellesett mozdulatokat. Ön tudja még, ugye? Elöl, elöl, tarkó, tarkó, csípő, csípő, risza. A spanyol nyelvű refrén és az angol, de pörgős női ének miatt rengeteg embernek fogalma sincs, hogy miről is szól a dal konkrétan. Eláruljuk: Macarena egy nő, aki a dal szerint megcsalja a seregbe bevonuló pasiját, ráadásul a férfi két barátjával. Kicsit erős téma egy gyermekzsúrhoz, és ahhoz az alkalomhoz sem passzol igazán, amikor két ember örök hűséget fogad egymásnak, nem igaz? Azok az emberek is pontosan ezt gondolták, akik a Distractify és a 90s Fest közös videóján életükben először hallgatták végig figyelmesen a dalt. Pedig a refrénről még továbbra sincsen halvány fogalmuk.

Augusztus 22., szombat

19.00 A Signal Motorock a Collins színpadán

A Signal Motorock egy debreceni zenekar, ami már lassan 40 éve koncertezik Debrecen és környékén. Évente 30–40 koncerten vesznek részt. Téged is várnak valamelyiken! Műsoron a saját számok mellett a 70-es, 80-as évek magyar rockdalai lesznek terítéken (P. Mobil, P. Box, Dinamit, Skorpió, Piramis, Hobo, Deák Bill, Beatrice, Bikini stb.).

20.30 Rúzsa Magdi koncertje a Tokaj Fesztiválkatlanban

Rúzsa Magdolna Magyarország egyik legkarizmatikusabb és legszimpatikusabb énekesnője, a „kishegyesi díva”, Máté Péter-díjas magyar énekesnő, dalszövegíró. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának harmadik győzteseként vált ismertté. Magdi kisgyerekkorától fogva énekel. Első igazán meghatározó zenei sikerét 2004-ben szerezte: a zentai Farsangi ki mit tud?-on megnyerte a könnyűzenei kategóriát. Ugyanezekben az években énekesként csatlakozott egy bácsfeketehegyi amatőr zenekarhoz, a Madnesshez. 2005-ben jelentkezett a TV2 tehetségkutató műsorába, a Megasztár harmadik szériájába, amit 2006-ban meg is nyert. A boltokban megjelent az első Magdi nevéhez köthető kiadvány A döntőkben elhangzott dalok címmel, valamint első stúdiólemezét is piacra dobta 2006. november 28-án Ördögi angyal címmel.

Augusztus 28., péntek

20.30 Hobo 75 koncert a miskolci Gárdonyi Parkban

Fotó: Mirkó István | Magyar Nemzet

Földes László, művésznevén Hobo Kossuth-díjas magyar bluesénekes, dalszerző, előadóművész és a Hobo Blues Band alapítója és énekese. 1978 áprilisában egy Lajos utcai kocsmában alakult meg a Hobo Blues Band. Ez Hobo elképzelése szerint egy hobbizenekar, amelynek akkori tagjai a következők voltak: Szakács László (dob), Gecse János (basszusgitár), Kőrös József (gitár), Földes László (ének). Nyáron sorra került az első Hobo Blues Band-koncert a Lőrinci Ifjúsági Parkban, majd novemberben csatlakozott az együtteshez Póka Egon, akinek inspirációja alapján lépett az együttes a profi vonalba. Tagcsere folyamán csatlakozott: Döme Dezső (dob), Szénich János (gitár), Kőrös József (gitár). Egy évvel a megalakulás után, 1979-ben csatlakozott az addigi állandó vendég, Deák Bill Gyula is. Két évvel rá az együttes egy klubot nyitott az FMH-ban, majd megjelent az első és egyetlen kislemezük. Ebben az évben kezdték forgatni a Kopaszkutya című, Szomjas György által rendezett filmet, amelyben Földes az egyik főszereplőt alakítja. Közben megjelent az első albumuk is, Középeurópai Hobo Blues címen.

Augusztus 29., szombat

19.00 Gépfolklór 45-koncert a miskolci Collins Rock Clubban

A legújabb lemezek dalai, fölidézve a régi slágereket a 70-es, 80-as, 90-es évekből.

A zenekarban közreműködnek Szabó András mellett: Molnár Gábor, Bense Sándor, Fazekas András, Csík István, ifj. Gerebics Sándor, Begyik Marcell, Szabó Emese. Több emlékezetes Gépfolklór-koncert helyszíne volt Miskolc a 80-as években. Ilyen volt az 1983-ban megrendezett salak­motor­pályás Rockfesztivál is. Előttük Deák Bill Gyula, utánunk Varga Miki Sirokkó zenekara játszott azon a rendezvényen. Aztán persze jöttek a Kaláka Fesztivál-os fellépések Diósgyőrben. Több esetben Pataky Attila és az Edda „szponzorálta” a csapat fellépéseit úgy, hogy az Edda Művek hangosítóberendezését adták kölcsön a Gépfolklórnak.

A zenekar fellépett még a belvárosi Rockgödörben is, de a legeslegjobb koncert a Molnár Béla Ifiházban volt. A Gépfolklórt a Kolindából kivált Szabó András (hegedű) és Jorgosz Tzortzoglou alapította 1975-ben. Leginkább ballada- és versfeldolgozásos vonalon próbálkoztak, mérsékelt közönség- és minimális szakmai visszhangot aratva. Mindössze egyetlen négyszámos kislemez (Hej páva, hej páva / Gyere ki, te gyöngyvirág / Kórus / Hej, tulipán, tulipán, 1977) maradt utánuk, mielőtt a szűkülő lehetőségek miatt szép lassan feloszlottak volna. Aztán 1982-ben Szabó és Jorgosz a rockvonalról érkező gitárossal, Cziránku Sándorral (Gesarol, P. Mobil, Beatrice) és a kifejezetten rockdobos Donászy Tiborral (Beatrice, P. Mobil) a háta mögött tűnt fel ismét a színen, és a formációval készített 1984-es Barbaro című kazettán már mindaz hallható volt, ami később a Barbaro együttes zenei világát képezte. A Hungaroton márkamenedzsere azonban mindenképpen ragaszkodott ahhoz, hogy hagyományos folkos stílusban vegyék fel az anyagot, a gitárt és általában a rockos hangzást erősen háttérbe szorítva. Jorgosznak azonban ez egyáltalán nem volt ínyére, véleményét nem is rejtette véka alá, mire Szabó András kirúgta – mint utóbb kiderült, halálos döfést adva ezzel a zenekarnak (azóta Szabó András a Gépfolklórt az új évezredben új tagokkal reaktivizálta). A sámáni erőkre és barbár ritmusokra esküdő Jorgosz Tzortzoglou persze nem adta fel, és hamarosan nekilátott a mai napig talán legfontosabb hazai folk-rock formáció, a Barbaro szervezéséhez. A rövid életű Ködkonda-kalandból visszatért Cziránku Sándor mellett a KFT-s Lengyelffy Miklós lett a basszusgitáros (őt később Zsoldos Tamás váltotta), a V’Moto-Rockból menekülő Herpai Sándor dobolt és közel két évre a multiinstrumentalista Nikola Parov is beszállt közéjük. Ez a kvintett pedig 1990-ben egy olyan – magyar és balkáni népzenei alapú – etnorock nagylemezt tett le az asztalra, amely a maga univerzumában azóta is párját ritkítja.

21.00 Ibiza Party a Mályi Beachen

Sztárvendég: Dér Heni és Kasza Tibi

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!