Hol bulizhatunk a nyáron?

2020.06.23. 19:00

Főnixként támad fel a miskolci éjszakai élet

Az elmúlt hónapok hét szűk esztendőnek tűntek a koncertre járó közönség számára is. Mi következik most?

Bukovenszki-Nagy Eszter

Fotó: BNE

Múlt hét kedden a parlament elfogadta a vészhelyzet megszüntetéséről szóló rendeletet, melynek értelmében újra tarthatók 500 fő alatti zenés, táncos rendezvények. Hatalmas sóhaj szakadt fel sokunkból, a megkönnyebbülést és izgatottságot jelző fellélegzés szinte tapintható a virtuális térben is.

Igaz, a külföldi kedvenceink fellépései elmaradnak, vagy tolódnak 2021-re, de így is kíváncsian várjuk, mit tartogat számunkra ez a nyár hétvégi kikapcsolódás terén. Erről kérdeztünk néhány olyan miskolci szórakozóhelyet, ahol koncerteket is szerveznek.

A Helynekem mindent túlél

Hankó Vanda, a Helynekem tulajdonosa és munkatársai nagyon nehéz negyedévet tudhatnak maguk mögött, de egy összeszokott, remek csapatként kezelték és tértek vissza.

– Március 11-én villámcsapásszerűen jött a hír, hogy be kell zárnunk egyik percről a másikra. Maximálisan láttuk és éreztük a járványveszélyt, tudtuk, hogy ez szükséges lépés és komolyan vettük a maradj otthont. Közel három hónapot töltöttünk zárt kapuk mögött és mindannyian nagyon nehézen éltük meg ezt az időszakot, de együtt. A teljes csapat megmaradt, ami számomra hatalmas büszkeség, hogy a kényszerű zárva tartás alatt is kitartottunk. Lelkileg nem volt könnyű azt a pörgést elengedni, amit addig hétről hétre megéltük, annak ellenére, hogy tudtuk, ennek így kell lennie – avatott be minket Vanda. – A járványügyi intézkedések enyhülésével májusban mi is kinyitottunk és teraszos vendéglátóegységként üzemeltünk, azonban a szívünk mélyén nagyon vártuk, hogy mikor javulnak annyira a körülmények, hogy élőzene és tömegrendezvény is lehessen. Múlt hét csütörtökön pedig olyan váratlanul, mint ahogyan a bezárás, jött a hír, hogy teljesen nyithatunk. Hatalmas energiával vetettük bele magunkat a szervezésbe, videódiszkóval indultunk. Nagyon izgultam, hogy a közönség hogyan reagál egy ilyen hosszú csönd után, akarnak-e szórakozni, de nagyon jól sült el, rengetegen voltak és egy szuper buli volt. Olyan érzésem volt, mint amikor hét évvel ezelőtt megnyitottam a helyet, pedig három hónap nem olyan sok, legalábbis így kimondva.

A nyár további részében minden hétvégén lesz videódiszkó a már jól ismert rezidens dj-kkel, tervezik visszahozni a Helynekem-terasz rendezvénysorozatot, ahol helybéli amatőr, félamatőr zenekarok akusztikus műsorral fognak fellépni az ingyenes, szabadtéri bulikon. Mivel Vanda reméli, hogy nem csak neki, hanem másoknak is hiányoznak a koncertek, már el is kezdték szervezni a az élőzenés, tombolós estéket. Elsőként július 17-én a 30Y zenekar érkezik, majd július 25-én pedig Lovasi András és a Kiscsillag tart lemezbemutató koncertet. De, gőzerővel dolgoznak a többi dátumon is.

Akusztikus augusztustól

Nemrégiben a Corner Stage-be is visszatérhetett az élet. Bár egyelőre a különleges hangulatú akusztikus koncertekre várnunk kell, olyan sokáig azért nem maradunk Corneres bulik nélkül.

– Az elmúlt öt-hat év tapasztalata az, hogy a július mindig nyugis időszak, inkább nyaralnak az emberek, így a látogatók száma is kevés – meséli Molnár Gábor a klub tulajdonosa. – Ezért inkább augusztus közepétől-végétől szervezzük a koncerteket, de még folynak az egyeztetések. Július 18-án azonban biztosan fellép a Kodachrome, illetve október 3-án a Musictron. A trió egy igen érdekes zenei világot képvisel, olyasmi, mint a Kraftwerk, kíváncsian várjuk – tette hozzá Gabi bácsi.

Őszi koncertdömping

Az Ady és a Gárdonyi nagy koncertjei is új időpontra kerültek. Hímer Bertalan Paya elárulta, mire számíthatunk az év hátralévő részében. A Gárdonyi Park nyitása májusban elmaradt, ahol a TRB és a Mobilmánia lépett volna fel, ezt szeptember 11-re szervezték át. Ami még biztos, hogy augusztus 28-án a nagyszabású Hobo 75 koncertre mehetünk végre tombolni. Októbertől indul az Ady is, olyan fellépőkkel, mint a Pál Utcai Fiúk, a Vörös István és a Prognózis, a Road, az Ossian, a Depresszió, az Ismerős Arcok és a Deák Bill Blues Band. A görömbölyi művelődési házban a tavalyi nagy sikerű fellépést megismételve érkezik majd november 28-án a Laár András-Bornai Tibor duó, ezúttal egy hölgyvendéggel, akinek kilétét csak később fedik fel, addig legyen meglepetés. Sűrű lesz a koncertnaptárunk, ugyanis lesz olyan, hogy két hétvége alatt négy koncert közül is választhatunk majd az Adyban. Csak nehogy a bőség zavarába essünk, de hát alig vártuk, hogy újra legyen hova menni, nem?

Őszi koncertnaptár az Adyban

Október 9. Vörös István és a Prognózis

Október 30. Road

November 14. Deák Bill Blues Band

November 21. Ossian

December 4. Depresszió

December 5. Ismerős Arcok

December 11. Pál Utcai Fiúk

(A borítóképen: Alvin és a Mókusok koncert a Helynekemben 2019-ben)

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!