Labdarúgás

2023.05.08. 12:54

Csercseszov szerint az FTC-nek be kell jutnia a BL-be

A bajnoki címét megvédő Ferencváros labdarúgócsapatának orosz vezetőedzője azt várja, hogy csapata sikerrel veszi a selejtezőt, és bejut a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

MTI

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Sztanyiszlav Csercseszov a teljesítendő feladatról abban az interjúban beszélt, amelyet a Szport Ekszpressz című moszkvai sportnapilapnak adott azután, hogy a pénteken eldőlt: a Ferencváros a hátralévő három fordulótól függetlenül ismét megnyerte a labdarúgó NB I-et, sorozatban ötödször végezve az első helyen a magyar élvonalban.     

Az 59 éves Csercseszov, akinek ez a második magyarországi bajnoki titulusa az FTC-vel, nem lát érdemi különbséget a két elsőség megszerzése között, jóllehet a Kisvárda elleni szombati 3–0-s győzelmet már úgy aratta csapata, hogy egy nappal korábban fő üldözőjét, a Kecskemétet verve a Honvéd „kikaparta a gesztenyét” a címvédőnek.

„A bajnokság megnyerése sosem könnyű, de mindig szép, a körülményektől gyakorlatilag teljesen függetlenül” – jelentette ki a szakvezető, aki korábban az orosz válogatott szövetségi kapitánya is volt. Kitért rá, hogy vacsora közben értesült a Kecskemét vereségéről, a csapatorvos hozta neki a nagyszerű hírt.

„Összedugtuk a fejünket az edzői stábbal, megterveztük, hogy mit csinálunk másnap. Aznap nem találkoztunk a játékosokkal, csak a reggelinél gratuláltam nekik” – mesélte Csercseszov. – „Ha a mostani szezont nézzük, eleinte megléptünk a többiektől, aztán sokan megsérültek, pár embert eladtak télen, így előfordult, hogy alig tudtunk pályára lépni a kellő létszámban és összetételben. Gyakorlatilag új csapatot kellett építenünk. Szeretném, ha az együttes gerince megmaradna, mert amikor állandóan kidőlnek az emberek, nehéz magas játékszinten tartani a csapatot.”

Az NB I-ben még hátralévő három meccset érintve Csercseszov kiemelte, hogy az első ellenfél éppen a Kecskemét lesz, amelyet erős csapatnak nevezett.

„Jól teljesít hazai pályán, fel kell készülnünk ellene” – mondta.

„Most adtam néhány nap szabadságot a srácoknak, hogy megünnepelhessék a bajnokságot, valószínűleg együtt mennek valahova” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy mivel július 11-én kezdődik a Bajnokok Ligája-selejtező, május 29-től két hét szabadságot kapnak a játékosok, majd június 14. lesz az első munkanap, amely orvosi vizsgálattal indul.

Az első edzőtábor Budapesttől nem messze, a szlovák határ közelében lesz, aztán szokás szerint indulás Ausztriába. Egy kontrollmeccset biztosan játszunk a Salzburggal, a többit még nem tudom. Most a sportigazgatóval megbeszéljük az átigazolási terveinket, hogy ki távozik, vagy jön hozzánk, sokaknak hamarosan lejár a szerződésük. A szokásos rutinmunka ez, amit azonban a legmagasabb szinten kell elvégezni, mert a keretet erősíteni kell

– jelentette ki Csercseszov, aki lehetséges érkezőként említette honfitársát, a szentpétervári Zenittel friss orosz bajnok Daler Kuzjajevet. A 30 éves középpályásnak június végén lejár a szerződése jelenlegi klubjánál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!